Felmérések szerint folyamatosan növekszik Magyarországon az üzletláncok saját márkás termékeinek népszerűsége. Legnagyobb az ilyen márkák aránya állateledel, háztartási papíráru és mélyhűtött élelmiszer bolti eladásából - és persze ebben is a diszkontok járnak az élen.
Kereskedelmi márkás élelmiszerekkel a boltok mintegy 320 milliárd forint bevételt értek el tavaly, míg saját márkás háztartási vegyiáruval és kozmetikummal kereken 50 milliárd forintot.
Élelmiszerre a kiskereskedelem vásárlói által kiadott minden 100 forintból 24 jutott kereskedelmi márkákra tavaly, ami 1-gyel több, mint tavalyelőtt. Az eladott áru mennyiségét tekintve a láncok saját márkáinak piacrésze stabilan 35 százalék, éves összehasonlításban - derül ki a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat friss felméréséből.
Háztartási vegyiárunál és kozmetikumnál minden hatodik forint (16 százalék) került a boltok pénztáraiba kereskedelmi márkás termékekért tavaly; ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Mennyiség szempontjából 35 százalékról 33-ra csökkent a kereskedelmi márkák piaci részesedése, egyik évről a másikra.
A diszkont csatornában játsszák a legnagyobb szerepet a láncok saját márkái: élelmiszernél értékben 62 százalék jutott rájuk tavaly, háztartási vegyiárunál és kozmetikumnál pedig 56 százalék.
Hipermarketeknél a mutató értékben, élelmiszereknél 14, háztartási vegyiárunál pedig 8 százalék. Szupermarketeknél 25, illtetve 21 százalék.
Különösen az állateledel és mélyhűtött élelmiszer vásárlói részesítik előnyben a kereskedelmi márkákat, amelyekre a két kategória forgalmából 49, illetve 44 százalék jutott múlt évben, értéket tekintve. Utánuk a háztartási papíráru (42), reggeli cerália (32), babakozmetika (29) és sós rágcsálnivaló (27) következik.

Legalacsonyabb a kereskedelmi márkák értékben mért mutatója hajápoló és szájápoló szereknél (6-6 százalék), élelmiszerek között pedig alkoholos italoknál (14).
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mennyiségben nagyobb a kereskedelmi márkák piaci részesedése, mivel viszonylag olcsók: 35 százalékot vittek el a Nielsen által mért 90 élelmiszer kategória teljes bolti forgalmából tavaly, ugyanannyit, mint egy évvel korábban. A Nielsen által mért 60 háztartási vegyiáru és kozmetikum kategóriánál a mutató 35-től 33 százalékra csökkent.
Ma már nem számít rosszabbnak
Ma már a saját márka nem feltétlenül jelent alacsonyabb minőséget a gyártói, különösképpen a "B" márkákhoz képest, ami leképeződik a gyártói és a sajátmárkák közti árolló szűkülésében is. A gyártói márkák egyes élvezeti cikkek terén, valamint olyan kategóriákban tudnak sikeresek lenni, ahol néhány kiemelt, erős márka határozza meg a kínálatot (pl. étolaj, sör).
A kereskedelmi márkák népszerűségét bizonyítja, hogy az üzletláncok már eddigi profiljuktól eltérő szegmensekben is használják őket. Néhány hete a Lidl saját márkás mobilszolgáltatással lép piacra Blue Mobile néven. A távközlési termékek és szolgáltatások számára a Magyar Telekom biztosítja a hátteret. A szolgáltatás február 1-től elérhető a diszkontlánc valamennyi áruházában, közel 150 értékesítési ponton.
Piaci információk szerint márciustól indul a Tesco telefonszolgáltatása is Magyarországon. A Tesco a Vodafone-nal indítja el szolgáltatását.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







