Csalás miatt vádat emelt a Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy nagylaki férfi ellen, aki több mint hetven vevőnek nem szállította le az egyik internetes árverési portálon nekik eladott számítógépeket és fényképezőgépeket.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a 34 éves M. Ferenc 2010 októbere óta munkanélküliként internetes kereskedéssel próbált pénzhez jutni. Az egyik aukciós portálon hordozható számítógépeket és digitális fényképezőgépeket hirdetett meg a kiskereskedelmi árnál mintegy 20 százalékkal alacsonyabb áron, két-három hetes szállítási határidővel.
A vevői által bankszámlákra átutalt pénzt a vádlott felvette, majd annak egy részéből szegedi és makói üzletekben megvásárolta az aukción elkelt termékeket, amelyeket postán küldött el a vevőinek. A 20 százalékos negatív árrés miatt, és mert a pénz egy részét a saját céljaira fordította, a férfi egy idő után már nem tudta leszállítani a megrendelt termékek mindegyikét.
A férfi 2011. január végétől már egyáltalán nem tudta teljesíteni a megrendeléseket, mégis folyamatosan jelentette meg a hirdetéseit, és a vevőitől a pénzt is felvette. A vádlott az áru nélkül maradt vásárlók előtt különböző kifogásokkal védekezett, végül azt ígérte, hogy visszafizeti a pénzt, de ezt nem tette meg.
Három hónappal később az aukciós portál üzemeltetője letiltotta a férfi felhasználónevét, aki ezek után élettársa belépési adatait felhasználva folytatta a csalásokat. Miután az ország több pontján is feljelentések érkeztek ellene, 2011 májusában a szegedi rendőrkapitányságon önfeljelentést tett.
A vádirat szerint a nagylaki férfi alig három hónap alatt összesen 71 sértettől együttesen több mint 5,5 millió forintot vett át, mindössze két ember volt, aki egyéb jogi úton végrehajtást kérve visszakapta az átutalt összegeket. A vádlott jellemzően 70-80 ezer forintot kért az árukért, de volt olyan, akitől több mint 300 ezret vett át, vevői az ország minden részéből voltak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A férfi ellen a Zalaegerszegi Városi Ügyészség 71 rendbeli csalás, valamint számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt emelt vádat.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal
- Az EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- Németországban nem fizették ki a tavaly ledolgozott 1,3 milliárd túlóra felét
- Figyelmeztet a NAV: közeledik a határidő!
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó