A világ leggazdagabb emberei egyre inkább privát, diszkrét vásárlások felé fordulnak, tesznek piacon kívüli ajánlatokat.
Ugyanaz a magyar tészta háromszor drágább Magyarországon, mint a romániai Nagykárolyban – állítja egy Facebook-poszt a Hajdú egyik termékéről.
Ugyanaz a Magyarországon gyártott 4 tojásos, 500 grammos Hajdú tészta egy mátészalkai üzletben 1 149 forintba kerül, míg a nagykárolyi Unicarm áruházban a magyar ár harmadába – hívja fel a figyelmet a Nagykárolyi bevásárlás nevű Facebook-oldal egyik bejegyzése.
A posztban mellékelt képen valóban az látható, hogy a termék Romániában kevesebb mint 5 lejbe, körülbelül 383 forintba kerül.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak
- Már szárad a tinta Szoboszlaiék új edzőjének hosszú távú szerződésén
- Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit