17 °C Budapest

Magyar bankszámlákról loptak a hétvégén: Amerikáig vezetnek a szálak

Pénzcentrum
2012. április 8. 22:31

Kellemetlen meglepetés érte péntekről szombatra virradóra azokat, akiktől csalók szerezték meg a bankkártyájuk adatait. Mindegyik esetben közös volt az, hogy a bankok rendszere szerint a készpénzfelvétel Chicagóban történt szombatra virradóra.

Eddig két pénzintézet, az Erste Bank és a Citibank ügyfelei között vannak olyanok, akiknek megcsapolták a számláját - írja a hvg.hu.

Az egyik citibankos ügyfelet szombat hajnalban a pénzintézet ügyfélszolgálatáról hívták fel, és megkérdezték tőle, külföldön van-e éppen, mert a rendszerük külföldi tranzakciót jelzett. Miután az ügyfél nemmel válaszolt, az adatazonosítás után letiltották a kártyáját, de már későn. A nem sokkal később érkező banki sms-ből kiderült, hogy szinte az összes elérhető pénzét, több mint 200 ezer forintot, négy részletben emelték le külföldön.

Az első részlet körülbelül 95 ezer forint volt, ami mostani árfolyamon nagyjából 430 dollárnak felel meg. Ugyanennyi pénz, vagyis 90 ezer forint körül összeg hiányzott az Erste Bank egyik ügyfelének számlájáról, és ő csak reggel vette észre a hiányt, amikor elolvasta a tájékoztató sms-t. A csalók nála is próbálkoztak többször, de rosszul ütötték be a PIN-kódot, ezért tudtak csak kevesebb pénzt megkaparintani.

A pénzlopás időzítése is rendkívül kellemetlen volt az ügyfelek szempontjából. A háromnapos ünnep miatt a bankok nem tudnak foglalkozni a csalások ügyével keddig, legalábbis a Citibank ügyfélszolgálatán ezt a tájékoztatást kapta a megkárosított ügyfél. A megcsapolt számlákon maradt pénzt sem adták ki a zárolás miatt. Erre csak a bankfiókokban, személyesen van lehetőség - már ahol találnak ilyen fiókot keddig.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hvg.hu szerint elvileg a rendőrség sem tehet többet a húsvéti ünnepek idején, csak annyit, hogy rögzíti az ügyfelek feljelentését. Egyelőre nem tudni, hogyan, mikor és hol jutottak a bankkártyák adataihoz a csalók.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem