19 °C Budapest

Így pörög a Lidl és az Aldi: tarolnak nálunk a diszkontok

2011. április 26. 06:37

Összességében tovább koncentrálódott a hazai élelmiszer-kiskereskedelem hálózata, igaz, a korábbi évekhez képest lassabb ütemben - állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat legfrissebb toplistája. A legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok 2010. évi ranglistájának élén a Tesco, CBA és Coop áll, ahogyan egy évvel korábban is. A listát a vállalatok saját közlése, illetve becslések alapján állítottak össze.

Több dolog is átalakult az FMCG (Fast Moving Consumer Goods: gyorsan forgó fogyasztási cikkek) kiskereskedelemben tavaly, de a toplista élmezőnye nem változott. A piacvezető Tesco forgalma a tavalyelőtti 638,4 milliárd forint után 666,5 milliárdra emelkedett 2010. március-2011. februárban. Utána következik 2010-ben a CBA 555, míg a Co-op 510 milliárd forinttal. Előbbi adata növekedést, utóbbié pedig stabilitást jelent, éves összehasonlításban.

Őket követi, szintén az előző évihez hasonló sorrendben a Spar 381,3, Reál 360 és az Auchan 224,8 milliárd forintos forgalommal.

Az élelmiszer és háztartási vegyiáru, valamint kozmetikum kis- és nagykereskedelmi vállalatainak forgalom szerinti rangsora 2010-ben, milliárd forintban. Megjegyzés: A Tesco forgalma 2010. március-2011. februárra vonatkozik. Forrás: A vállalatok saját közlése. A Nielsen piackutató vállalat becsülte az Aldi, Cora, Lidl, Match, Penny Market és Profi forgalmi adatát.


"Az élelmiszer-kiskereskedelem rugalmasan reagált arra, hogy a fogyasztási és vásárlási szokások kivételesen gyors ütemben változtak meg" - állapítja meg a trendekről Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója.

Egyes vállalatok többcsatornás értékesítési stratégiája egyre inkább láthatóvá válik. A Tesco úgy bővíti hipermarket hálózatát, hogy mellette szupermarketeket és expressz üzleteket is nyit. Hasonlóan fejlődik például a CBA Prémium és Cent láncai révén vagy a Spar szuper- és hipermarketek mellett City Spar egységeivel.

A Nielsen igazgatója rámutat, hogy mind több fogyasztó éri el a diszkontokat, amelyek intenzíven terjeszkednek. Eredménye meglátszik a toplistán is: Az előző évhez képest a toplistán egy-egy hellyel előbbre lépett mind a Lidl, mind az Aldi.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az immár hetedik Lidl, a Nielsen által becsült, tavalyelőtti 191,2 milliárd forint forgalom után 221 milliárdot ért el múlt évben. A tizenkettedik Aldi bevétele pedig 49,1 milliárdról 52,6 milliárd forintra emelkedett, szintén becslés alapján.

A toplista tükrözi azt a lényeges trendet is, hogy a fogyasztók gyakrabban mennek vásárolni, mint a recesszió előtt. Viszont alkalmanként kevesebbet költenek. Különösen nőtt a vásárlás gyakorisága a lakóhelyekhez közeli hagyományos kis boltok, szupermarketek, pékségek és piacok esetében.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm