Az élelmiszerek címkéin kötelezően fel kellene tüntetni a tápértékekre vonatkozó információkat, és a származási helyet is - egyebek között erről határozott keddi ülésén az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága.
Olvashatóan és táblázatos formában kell a jövőben feltüntetni minden élelmiszer csomagolásán a tápanyag-összetételre vonatkozó legfontosabb információkat (energiatartalom, zsír, telített zsír, cukor és só mennyisége). Ehhez a listához a szakbizottság hozzátette még a mesterséges transzzsírokat. A fenti információkat az EP-képviselők szerint 100 grammos vagy 100 milliliteres bontásban kell megadni. Fel kell tüntetni az ajánlott napi mennyiséget is - adta hírül a BruxInfo.
Valamennyi hús-, baromfi-, hal-, tej- és egyéb, úgynevezett egy összetevőből álló termék esetén előírnák, hogy a csomagoláson meg kelljen jelölni a származási országot. Az eddigi tárgyalások szerint a húsok közül a marha-, a sertés-, a bárány-, a kecske- és a baromfihúsnál írták volna elő ezt a kötelezettséget. A szakbizottság azt is megszavazta, hogy a húsok és a hal esetében a származási országot akkor is fel kell majd tüntetni, ha azokat valamilyen élelmiszerben összetevőként használják fel. A húsok esetében a címkén szerepelnie kell, hogy az állat hol született, hol tartották és hol vágták le. Azt is jelölni kell, ha az állatot - bizonyos vallási előírások miatt - kábítás nélkül ölték le.
Azt is rá kellene írni a címkére, ha egy összetevőt kicserélnek egy élelmiszerben. Ilyen például, ha a sajtban tejzsír helyett növényi zsírt használnak fel. Korábbi egyeztetéseken már egyetértés volt abban, hogy egyebek között a méz, az olívaolaj, illetve a friss gyümölcsök és zöldségek esetén is meg kell jelölni a származási országot.
Az új szabályok alól mentességet élveznek majd a nem előrecsomagolt élelmiszerek, beleértve a közvetlen fogyasztásra szánt termékeket is. Mentességet kapnak a mikro vállalkozások által előállított kézműves élelmiszerek és a szezonális édességek, valamint az ajándékcsomagok is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Európai Parlament várhatóan júliusban szavaz a jelentésről.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak