16 °C Budapest

Nem hoz drágulást a húsvéti nyuszi

Pénzcentrum
2011. március 31. 09:17

Megnyugodhatnak a húsvétra készülődő háziasszonyok. Az előrejelzések szerint ugyanis nem lesz drágább a sonka, mint tavaly. A gyártók már meg is kezdték a füstölt húsok kiszállítását a különböző üzletekbe - írja a Népszabadság.

Az ünnepi hústermékektől mintegy tízmilliárdos forgalmat remél a Hússzövetség - mondta a lapnak Éder Tamás elnök. A szövetség tagvállalataitól beérkező információk alapján nem lesz panasz a kínálatra és a tavalyi árakon vihetik haza az ünnepi étket a fogyasztók.

A szakmai szövetségek és a gyártók évek óta azon dolgoznak, hogy a silány minőségű olcsó termékek helyét átvegyék a garanciával rendelkező márkázott áruk. Mentzel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmai Szervezet és Terméktanács titkára elmondta, hogy szerencsére a magyar fogyasztók már óvatosabbak lettek és keresik a jobb minőségű hústermékeket.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm