Idén még egy áruház megnyitásával szeretné növelni piaci részesedését Magyarországon a német tulajdonú OBI barkácsáruház lánc, amely huszonnegyedik magyarországi üzletét szerdán nyitotta meg Keszthelyen.
Dieter Messner, az OBI európai igazgatója a megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a gazdasági nehézségek ellenére az utóbbi öt évben komoly erőfeszítéseket tettek a közép- és kelet-európai hálózat bővítésére, amelyben Magyarország mindig is kulcsfontosságú hely volt. Idén Európa-szerte 20 új áruház megnyitását tervezik, Magyarországon két hét múlva Gyöngyösön nyitják a következő új üzletet.
Mint Christoph Wackerbauer, az OBI Hungary Retail Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, magyarországi terveik között konkrétan még egy áruház indítása szerepel, Budapesten, a KÖKI-terminálnál várhatóan 2011-ben indulhat a kereskedés.
Az MTI kérdésére a tavalyi magyarországi üzleti adatokról az ügyvezető egyelőre nem tudott beszámolni, a társaság ezt a későbbiekben teszi közzé. A tájékoztatón kiosztott sajtóanyagból kiderül: az OBI Európában összesen 5,9 milliárd eurós forgalmat könyvelt el 2009-ben, Magyarországon pedig 8,3 millió vásárlót regisztrált.
Az OBI 1970-ben, a németországi Hamburgban nyitotta meg első áruházát, jelenleg Európa 13 országában van jelen, köztük 1994 óta Magyarországon is. Piacvezetőnek számít Németország mellett Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában. A német barkácsáruház lánc Magyarországon a jelenlegi 24 áruházában 1800 dolgozót alkalmaz. A Keszthelyen megnyitott 7 ezer négyzetméteres üzletben 66 embert foglalkoztat.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek
- Megérkezett a kínai elnök Budapestre - videó, képek
- A kormány nem tart szükségesnek további beavatkozást az üzemanyagárakba - a nap hírei
- Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0
- Éles hangvételű üzenetet kapott Kubatov Gábor az Újpest szurkolóitól
- London: az orosz katonai hírszerzés tagja volt a londoni orosz védelmi attasé