16 °C Budapest

Közbeszerzésekkel fognák vissza a körbetartozásokat

Pénzcentrum
2010. július 5. 09:32

A körbetartozások visszaszorítása érdekében módosítaná a közbeszerzési törvényt a kormány. A változtatás célja továbbá, hogy a kis- és középvállalkozások könnyebben indulhassanak közbeszerzéseken - írja a Napi Gazdaság.

A jövőben szigorúbb szabályok vonatkoznának a nem fizető cégek közbeszerzéseken történő indulására. Amennyiben egy cég nem fizet alvállalkozóinak, és ez jogerős határozattal igazolható, két évre kizárnák a közbeszerzésekből. A körbetartozások elkerülését segítené az a törvénymódosítási terv is, mely az alvállalkozók számláinak teljesítése után tenné lehetővé további számlák benyújtását.

A kkv-k helyzetbe hozását várják attól módosítási javaslattól, mely bővítené a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések körét és értékhatárát. A tervek szerint a törvénymódosítás elfogadás esetén szeptember 15-étől lépne hatályba. A lap információi szerint a módosítás csupán néhány hónapra szólna, ugyanis a kormány 2011. január 1-jei hatálybalépéssel egy teljesen új közbeszerzési törvényt kíván alkotni.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem