Az Alkotmánybíróság (AB) tavaly novemberi megsemmisítő határozata ellenére sem lesz átláthatóbb és méltányosabb a fizetőparkolási rendszer, mivel a július elsejével hatályba lépő, új szabályozásnak nincs visszamenő hatálya - írja a Népszabadság.
Az üzemeltetésre kötött szerződések ugyanis lejáratig érvényben maradnak, ami évekig fenntarthatja a jelenlegi átláthatatlan helyzetet, valamint a parkolási cégekhez befolyó milliárdok sem az önkormányzatot, hanem a magáncégeket gyarapítják.
Az újbudai önkormányzatnak például 2013-ig van szerződése a Centrum Kft.-vel, ezzel szemben Terézváros Centrummal megkötött szerződése 60 napos határidővel bármelyik fél részéről felmondható. Erzsébetváros tavaly decemberben közbeszerzéssel a következő tíz évre választott új üzemeltetőt, az Er-Park Kft. konzorciumot, amelynek a Centrum Kft. is tagja. A XIII. kerületben eddig is önkormányzati cég, a BÖP Kft. végezte az üzemeltetést, vele nem kell szerződést bontani.
Az új rendeletnek ismét része lett az a passzus, mely szerint egy háztartásra - függetlenül a benne élők családi viszonyaitól - csupán egy ingyenes lakossági engedély adható ki. Csakhogy most is akadnak "renitens" kerületek: Erzsébetvárosban minden állandó VII. kerületi lakos igényelhet egy járműre ingyenes engedélyt. Újbudán, és a XIII. kerületben a jövőben is több autóra igényelhető a kedvezmény.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek