Az ünnepi torta felszelésével kicsivel dél után megnyitotta budapesti, összesen 51. bázisát a Ryanair a Liszt Ferenc repülőtéren, írta a Világgazdaság.
A havazás ellenére reggel a Malév által üresen hagyott 2-es terminálról felszállt az ír fapados légitársaság első járata Barcelonába, majd a második Londonba. A tervek szerint március közepétől 4, majd március 26-tól 5 repülőgép állomásozik majd Budapesten. Ez 350 millió dollár beruházást jelent.
A márciusi két új Beoing 737-es a Seattle-i gyárból érkezik. A január végén közölt kétmillió utassal szemben a Ryanair 2,4 millióval számol az első évben. Jelenleg mintegy 45 ezer foglalásuk van. A bázisra 250 embert vesznek fel, az útitervben 32 új útvonal szerepel. Az új bázis közvetve viszont 2400 munkahelyet teremt. Ugyanakkor tudni kell: a fapados légitársaságok alapvetően nem a magyarországi bázisukra keresnek embereket, hanem a külföldire. A Ryanair csak reklámra és promócióra 1 millió eurót költ. A járatoktól 75-80 százalékos kihasználtságot remélnek, mivel áraik már 10 Eurótól elérhetőek lesznek.
A Ryanair vezére Michael O'Leary még mindig drágának tartja a Budapest Airport díjait, de nem zárkózik el attól, hogy egy díjcsökkentést további útvonalnyitásokkal honoráljon. A ma felszállt járatokról korábban a reptér azt kommunikálta, hogy fogyasztóvédelmi szempontból aggályos rájuk jegyeket árulni, mert nem biztos, hogy indulnak, a reptérrel a Ryanair nem kötött szerződést. "A veszteséges Wizz Air nem fog tudni versenyre kelni a Ryanairrel sem árakban, sem költségekben, sem pedig pontosságban" - mondta Michael O'Leary.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







