19 °C Budapest

Biztos, hogy így kellene átszervezni a BKV-t?

Pénzcentrum
2012. március 16. 19:07

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a felszíni járműpark tíz százalékát meg lehet takarítani, ha a kedvezményeket átalakítanák és bevezetnék a lépcsőzetes munkakezdést a hivatalokban, iskolákban. Az iskolák és önkormányzatok azonban nem támogatják a javaslatot - derül ki az InfoRádió összefoglalójából.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint járatritkítással nem lehet jelentős megtakarítást elérni, azzal csak a gázolaj költségeiből lehet lefaragni. Dorner Lajos az InfoRádió Aréna című műsorában korábban kiemelte, hogy a megoldást a lépcsőzetes munkakezdés bevezetése jelentené.

Sok az iskolás, akiknek egyszerre van becsengetés, és a közalkalmazottak is ebben az időszakban járnak munkába - tette hozzá a civil szervezet vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a munkakezdés eltolásával a felszíni járművek nyolc-tíz százalékát is meg lehet takarítani csúcsidőben, márpedig minden fillér számít a BKV-nál. Dorner Lajos szerint ezzel a módszerrel milliárdokat lehet megspórolni.

Az InfoRádió megkeresett néhány érintett belvárosi önkormányzatot és oktatási intézményt az elképzeléssel kapcsolatban, a véleményük nem egyezett a VEKE elképzeléseivel. Moss László, az Eötvös József Gimnázium igazgatója szerint nem életszerű a tervezet. Sok a távolról is bejáró diák, és ha később kezdődne a tanítás, akkor nem maradna idő a délutáni foglalkozásokra és tovább kellene az iskolában maradni - közölte az intézményvezető, aki szerint ezt a szülők se támogatnák.

Az igazgató kiemelte, hogy a legtöbb belvárosi iskolában gondot okozna, ha a diákok eltérő időpontban érkeznének az intézményekbe. Hozzátette: náluk eddig is később, negyed 9-kor kezdődött az oktatás. Moss László szerint a belvárosi iskolák nagy részében délelőtt sok órát tartanak, és sehol sem vállalnák, hogy akár estig az iskolákban legyenek a diákok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Medgyesi Judit, az Erzsébetvárosi Önkormányzat aljegyzője sem tartja elfogadhatónak a lépcsőzetes munkakezdést. Szerinte ez leginkább az ügyfelek szempontjából lenne hátrányos. Mi egy konzervatív kerület vagyunk - érvelt az aljegyző, aki szerint az állampolgárok már jó ideje megszokták, hogy melyik ügyet mikor lehet elintézni.

A VII. kerületben több irodában így is hosszított nyitva tartás van, amelyet már megszoktak az ügyfelek, és ettől nem szeretnének eltérni - tette hozzá.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem