Az elmúlt húsz évben közel 100 millió vonattal utazó választotta a vasúttársaság emelt színvonalú járatait, az InterCity vonatokat. A szolgáltatás évfordulója alkalmából a MÁV-START Zrt. március 3. és július 31. között, húsz héten át tartó akciót hirdet.
A magyar vasút belföldi távolsági személyforgalmában kiemelkedő esemény volt a 1991/1992. évi menetrendi időszak: ekkor álltak forgalomba Budapest és Miskolc között az első InterCity (IC) vonatok. Az IC vonathálózat kialakításának célja a főváros és a kiemelt megyeszékhelyek, illetve nagyobb városok közötti, gyors, kényelmes utazás megteremtése. Az IC vonatok főbb jellemzői: 1-2-3 óránkénti ütemes közlekedés, az egységes vonatösszeállítás, kulturált utaskiszolgálás, klimatizált utasterek és a fedélzeti utastájékoztatás.
A távolsági forgalomban közlekedő járműpark színvonalának emelése érdekében a személyszállító vasúttársaság az elmúlt években harmadik generációs InterCity kocsikat alakított ki. Ezeknek a vasúti kocsiknak az utastere légkondicionált, hangszigetelt, belső berendezése elegáns és kényelmes. Minden ülőhely mellett 230 voltos csatlakozó található, így utazás közben is használhatják az utasok a notebookjaikat, mobiltelefonjaikat akár munkára, akár szórakozásra. A kisgyermekkel utazók komfortosabb utazását a mellékhelyiségekben pelenkázó asztal is biztosítja. Jelenleg Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen és Szolnok utazóközönsége találkozhat a korszerű és minden igényt kielégítő járművekkel.
Az elmúlt húsz évben közel 100 millió utasunk választotta emelt színvonalú járatainkat, ezért most, az Intercity szolgáltatás bevezetésének 20. évfordulója alkalmából a MÁV-START Zrt. 2011. március 3. és július 31. között, húsz héten át tartó akciót hirdet: azok az utasok, akik 20 alkalommal váltanak IC vonatokra menetjegyet, a 21. alkalomra szóló pótjegyet, pót- és helyjegyet, helyjegyet (az igénybe vett vonat felhasználási feltételétől függően) ajándékba kapják. Az ingyenes pót- és helyjegyet legkésőbb az akció utolsó napjáig, 2011. július 31-ig lehet felhasználni akár elővételes vásárláshoz is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az akcióban való részvételhez a személyszállító vasúttársaság valamennyi pénztárában átvehetők azok a bélyegzési lapok, amelyekbe a menetjegyek megvásárlásával egyidejűleg a bélyegzés (illetve a vonatok fedélzetén a bélyegzést helyettesítő jegyvizsgálói bejegyzés) kérhető. A bélyegző lapot az utazás kiállításra megjelent IC menetrend is tartalmazza. Az interneten keresztül InterCity menetjegyet váltó utasok esetében a jegykiadó program automatikusan számolja az adott bejelentkezési névvel történő feláras vásárlásokat, így bélyegzési lapra nincs szükség. A 20. IC jegy megvásárlása után a 21. felárat az online felhasználó díjmentesen kapja meg.
Az akció részleteiről további információk találhatók a személyszállító vasúttársaság honlapján, a www.mav-start.hu weboldalon, illetve az utasok tájékozódhatnak március 3. és 6. között a Budapesti Hungexpo Vásárváros területén nyíló Utazás Kiállításon, az "A" épület 201/A standján.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron