18 °C Budapest

Tízezer Daewoo-t hívnak vissza

MTI
2010. november 28. 12:32

Több mint tízezer Matiz modellt hív vissza a dél-koreai Daewoo autógyár a légzsák működésével kapcsolatos esetleges veszélyek miatt - közölte vasárnap az ország közlekedési minisztériuma. Nem elképzelhetetlen, hogy más országokból is hívnak vissza autókat.

Az amerikai General Motorshoz tartozó vállalat közlése szerint a Matiz Creative modellek jobboldali első utasülésénél lévő légzsákkal adódhatnak problémák. A visszahívás a 2009. július 27. és 2010. március 30. között gyártott kocsikra vonatozik. A közlemény nem tért ki arra, hogy a visszahívás csak Dél-Koreára, vagy más országokra is vonatkozik-e.



A Daewoonál már idén márciusban is volt egy visszahívási akció, akkor gyártási hibákat észleltek három modellnél - Winstorm, Lacetti Premier, Damas -, ami miatt több mint 58 ezer autót rendeltek vissza. A Winstorm illetve Lacetti Premier modelleket a világon Chevrolet Cruze illetve Chevrolet Captiva néven árulják.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm