Egymást érik a méregdrága sportkocsik London utcáin, megbecsülni is nehéz a leginkább az Egyesült Arab Emirátusokból érkező Ferrarik, Lamborghinik és Bugattik számát. A mérhetetlenül gazdag arab családok sarjai közül szép számmal menekültek az angol fővárosban található rezidenciájukba a dubaji hőség elől, akik a négykerekű játékszereiket sem hagyhatták otthon.
A hipergazdag aranyifjak a világ szuperjárgányainak fővárosává tették Londont. Egy brit autós szaklap szerkesztője szerint ideje elfelejteni Monacót és Monte Carlót, immár London a luxusautók új fővárosa.
Becslések szerint a milliárdos csemeték összesen körülbelül 50 millió font értékű sportautót hoztak magukkal a nyaralásukra. A járókelők szerint a benzinfaló csodajárgányokból általában a 20-as éveikben járó sofőrök szállnak ki, a legidősebb autós is alig harminc éves lehet.
Kaptak már lencsevégre hatalmas krómozott sárvédővel felszerelt Bugatti Veyront, de olyan Pagani Zonda Cinque is cirkált az utakon, amiből csak öt darab van az egész világon.
A múlt hónapban a Harrods új tulajdonosai kaptak kerékbilincset az áruház előtt, egyikük egy 1,2 millió font értékű Koenigsegg CCXR-rel, a másikuk egy 350 ezer fontos Lamborghini Murcielago-val érkezett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezek az autók akár 300 kilométer per órás végsebességre is képesek, de aki be akarja tartani a sebességhatárokat, az kettes fokozatnál feljebb aligha kapcsolhat a városban.
A környezetvédők szerint ezek az autók igazi klímapusztító roncsok.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány