Egy közösségi oldalon jelölte ismerősnek a sértettet 2023. szeptemberében egy külföldön élő, jóképű, látszólag jó egzisztenciával rendelkező férfi. 36 millió forint bánta.
Komoly gondok vannak a Facebook működésében, több olvasónk is jelezte, hogy egyszerűen kiléptette őket a rendszer. A Messenger és az Instagram sem működik.
Komoly gondok adódtak a Meta különböző platformjainak (így a Facebook és a Messenger) működésében, kedden a délutáni órákban több olvasónk is jelezte, hogy egyszerűen kiléptette őket a rendszer, és nem engedte őket visszaejelentkezni sem.
Szerkesztőségünkben is tapasztalható volt a hiba, és a downdetectorra is folyamatosan érkezett bejelentés a panaszokról a világ minden részéről, és az X-en (korábban Twitter) is egyre gyűltek a panaszok. Emellett az Instagram is lehalt, nem töltötte be a hírfolyamot.
A Meta hivatalos státuszoldala szintén nem töltött be – vagy ha igen, akkor minden szolgáltatás mellé az volt írva, hogy ismeretlen a státusza. Később Andy Stone, a Meta kommunikációs igazgatója az X-en egy posztot tett közzé, melyben azt írta, hogy tudnak a problémáról, és már dolgoznak a megoldáson. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy mi volt a gond.
We're aware people are having trouble accessing our services. We are working on this now.
— Andy Stone (@andymstone) March 5, 2024JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Korábban is volt a Facebooknak hasonló problémája, 2021-ben több óráig nem lehetett használni az oldalt, mert egy konfigurációs hiba miatt a Facebook szerverei nem tudtak kapcsolódni az internethez.
Súlyos vizsgálatot kapott a nyakába a Facebook, Instagram: keményen odacsap az EU, érik a gigabírság
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Meta ellen, mivel felmerült az a gyanú, hogy a vállalat nem tesz eleget az EU digitális szolgáltatásokra vonatkozó szigorú...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
- Ezek az aggályok akadályozzák a fiatalok sportolását
- Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába - kiképzési feladatokra
- Újabb streamingszolgáltató keményít be
- Negyed évszázad után feltámad hamvaiból egy klasszikus mobiltelefon
- Új utat találtak a hackerek az okostelefonokba