Egy új törvény előírja a TikTok amerikai üzletágának eladását január 19-ig, különben az alkalmazást betiltják.
Az Apple leállítja Watch Series 9 és Ultra 2 készülékének értékesítését az Egyesült Államokban az orvosi eszközöket gyártó Masimo céggel folytatott szabadalmi vita miatt. December 21-től már nem lesznek megvásárálhatóak az említett modellek, átvenni is utoljára december 24-én lehet őket az Apple üzletekben.
December 21-től, az ET 3PM után már az Apple Watch Series 9 és Ultra 2 sem lesz megvásárolható. December 24 az utolsó nap, amikor még az Apple kiskereskedelmi üzleteiben átvehetőek a megnevezett modellek. A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) októberben úgy határozott, hogy az Apple megsérti a Masimo nevű cég szabadalmait, és le kell állítania a jogsértő készülékek értékesítését.
Az Apple megerősítette a híreket és azt is hozzátette, hogy az értékesítési tilalom kizárólag
- a Series 9
- és Ultra 2 modelleket érinti.
Az Apple Watch SE-ből hiányzik a SpO2-érzékelő, ezért azokat nem érinti az eljárás, úgy ahogy az Apple Watch régebbi, vér-oxigénszenzorral felszerelt változatait sem. Továbbá fontos információ, hogy
az ITC-tilalom csak az Egyesült Államokon belüli értékesítést érinti, ezek az óramodellek továbbra is megvásárolhatók lesznek nemzetközi szinten.
A Masimo nevű cég elsősorban a pulzoximéteréről ismert. A cég két különálló pert indított az Apple-lel szemben - egyet a kaliforniai központi körzet amerikai kerületi bíróságán, egyet pedig a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál, azaz az ITC-nél -, azt állítva, hogy az Apple megsértette a pulzoximetriás technológiáját. Ennek az utóbbi pernek a következménye ez a jelenlegi helyzet is. Nikki Rothberg, az Apple szóvivője több médiumnak is úgy nyilatkozott, hogy
a vállalat határozottan nem ért egyet ezzel a végzéssel, és különböző jogi és technikai alternatívákat vizsgál annak érdekében, hogy biztosítsa az Apple Watch elérhetőségét az ügyfelek számára
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- fejtette ki a szóvivő. Egylőre még bizonytalan, hogy az ITC behozatali tilalmat fenntartják-e vagy sem. Jelenleg az ügy elnöki felülvizsgálati időszak alatt van, amely alatt Joe Biden elnök megvétózhatja az indítványt. Bár nem látnak sok esélyt a vétóra, mert az elnöki vétó igen ritkán fordul elő, ugyanakkor lehet reménykedni, mert az Apple korábban már részesült hasonlóban. 2013-ban Barack Obama korábbi elnök megvétózta az iPhone 4 és egyes iPad modellek ITC importtilalmát. Ezzel szemben Biden megerősített egy másik ITC-határozatot, amely az Apple Watch importját tiltotta meg az EKG funkció miatt, ennek a felülvizsgálati időszaka december 25-én zárul le.
Rothberg kijelentette, hogy amennyiben a végzést helybenhagyják, az Apple minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy
az Apple Watch Series 9 és Ultra 2 készülékeket a lehető leghamarabb újra az amerikai vásárlók rendelkezésére bocsássák, ami magában foglalhatja a Szövetségi Bíróságon történő fellebbezést is.
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő