Az Európai Unió vizsgálatot indított a Facebook és az Instagram ellen, hogy felmérje, ezek a platformok függőséget okoznak-e.
November 9-én megrendezésre került a Pénzcentrum és Portfolio közösen megszervezett fesztiválja, a GEN Z FEST /GREEN, ami elsősorban a Z generáció előtt álló jövőt járta körbe, kiemelten a klímaváltozás, környezetvédelem és klímaszorongás témaköreivel. Az első két előadásban az alapok tisztázása, a saját felelőségeink meghatározásairól volt szó, majd ezután Rab Árpád trendkutató, NKE EJKK ITKI tudományos főmunkatárs, NMHH elnöki tanácsadója is adott elő a jövő kihívásiról.
Az eseményt ’Hogy vagy Föld?’ - című előadás nyitotta, melyen Dr. Fehér Zoltán, a WWF Magyarország természetvédelmi osztályvezetője és Papp Luca, a WWF Magyarország éghajlatváltozás és energia projektmenedzsere beszélt arról, hogy valóban olyan rosszul van a Föld és mennyire kell, vagy kell-e egyáltalán aggódnunk. A WWF Magyarország most segít az alapok tisztázásában és a mítoszok ledöntésében.
Sokan mondják, hogy kollektív gazdasági változás kell és elveszik a hangsúlyt a fogyasztói szintű felelősségről, pedig az is számít
– mondta el Dr. Fehér László, majd munkatársa Papp Luca hozzátette, hogy „elég csak az eggyel fenntarthatóbbat választani”.
Nem kell rögtön megvonni magunktól mindent, amit szeretünk. Egy nap során több 100 kisebb nagyobb döntést hozunk meg, és ezen döntések során mindig van környezettudatosabb alternatíva. Például, hogy milyen gyümölcsöt veszünk vagy hányszor repülünk egy évre vonatozás helyett. De, ami még fontos, hogy létre kell hozni egy kritikus tömeget, amely nyomást tud gyakorolni. Már az is siker, ha elindul egy párbeszéd, először a közvetlen környezetünkben, majd egyre bővül a kör (először anyukánk kezd el miattunk vászontáskát használni, majd az ő barátnője stb.).
Milyen jövőre készüljünk?
Ezután következett Rab Árpád előadása a jövőről. A fesztiválhoz megfelelően elsősorban a z generációt érintő jövő kapcsán felmerülő kérdésekre kaphattunk választ, amelynek elengedhetetlen és kikerülhetetlen része a környezetvédelem is.
„Technológia megváltoztatja a társadalmat, és ezzel fontos számolnunk”
– kezdte előadását a szakértő. „Mind ebből pedig következik, hogy teljesen más problémák lesznek, és ahhoz kell igazítani mindent. Ez a mostani generáció a legsikeresebb generáció eddig a világon (létrejött a jóléti társadalom). A fogyasztói társadalom és ipari forradalom összekapcsolódásából jött létre, aminek az ára a természeti erőforrások teljes kihasználása." Ennek a stratégiának a következménye a gazdagság és túlnépesedés, aminek a következménye a felgyorsuló világ, tehát az egy tévedés, hogy a technológia miatt gyorsult fel a világ, ez csak egy eszköz, ami kiszolgálja a társadalmat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nincsen olyan jövő, ami fix, forgatókönyvek vannak, valószínűségek
– zárta Rab Árpád az előadását ezzel a gondolattal, majd hozzátette, hogy vannak dolgok, amikre igenis lehet készülni, és érdemes is felkészülni, hogy ne járjunk úgy, mint a COVID járvánnyal. Ugyanis nem meglepő, hogy ilyen járvány alakult ki, de jobb lett volna előre felkészülni.
A Pénzcentrumon korábban, Rab Árpáddal megjelent interjújában, többek között szintén érinti a Z-generáció előtt álló legnagyobb kihívások kérdéskörét, de ezen felül még szó esik a mesterséges intelligencia fejlesztéséről, veszélyeiről, valamint a munkaerő-piacra gyakorolt hatásairól is. Körbejárja a beszélgetés a "most kell, és az kell" társadalom főbb működési elveit. Kevésbé törekednek arra az emberek azon, hogy megoldjanak vagy kicsiszolgassanak egy problémát, egyből a tökéletest akarják. Rövid idő alatt, kevesebb munkával szeretnének az emberek sikeresek lenni, és sokszor bele sem gondolnak abba, hogy ahhoz, hogy háromszor megtöltsük a Puskás Arénát 4 év alatt, mennyi szorgalom és tehetség szükséges. Csak az eredményt látják és akarják.
Valamint az is kiderül, mekkora hatalmas ellentmondások feszítik az egészségügyet, miközben a neurobiológia nagy forradalma már rövid időn belül elhozhatja a leggazdagabbak számára a "halhatatlanságot", ami idővel lecsuroghat a társadalom alsóbb rétegeibe is. Ha érdekel a téma, és kíváncsi vagy, hogy a felvetett témákban mit mondott a szakértő, olvasd el Dr. Rab Árpáddal készített interjúnkat:
(Kép forrása: Földesi Máté István/GEN Z FEST/GREEN fesztivál)
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó
- Megvan a világ legmagasabb pontjának első idei áldozata
- Távozik angol csapatától a magyar válogatott játékos
- Németh Erzsébet: egy beteg társadalom következménye a politikai merénylet
- Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot