22 °C Budapest

Így lesz egy 32 milliós ház a végén 45 millió: ezekre figyelj, ha építkezel

2018. április 15. 07:00

Sokan vannak, akik az újépítésű, kulcsrakész házra esküsznek, mások inkább maguk szeretnék megtervezni álmaik otthonát. Mind a kettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. András utóbbit választotta, lassan egy éve zajlanak a munkálatok. Arról mesélt a Pénzcentrumnak, milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak, aki úgy dönt, generálkivitelező nélkül vág bele az építkezésbe.

Nagy fába vágta a fejszéjét, aki az elmúlt néhány évben kezdett építkezni, vagy épp most vág bele. Múlt héten elmeséltük Gábor történetét, aki 2015-ben írta alá a szerződést a kivitelezővel, ami szerkezetkész állapotig való építést takart. Várhatóan idén decemberben tudnak majd beköltözni álmaik otthonába. Elmondta, 2017-ben kezdődhetett volna a falazás, csakhogy nem érte el a kivitelezőt. Kiderült, kórházba került, és nem tudja vállalni a folytatást. Elkezdett kőművest keresni, de nem talált olyat, aki tavasszal, nyáron ráért volna.

Így jutottam el oda, hogy megtanultam falazni (egyébként nem vagyok szakmabeli) és szeptemberig felfalaztuk a feleségem segítségével a lakó szintet. Elég jól sikerült, ezért folytattuk a födém gerendázásával, béléstestek kirakásával, koszorú készítésével, zsaluzássa

- mondta.

Egyedül nem könnyű, de van, aki szerint megéri

András viszont úgy döntött, inkább nem kivitelezővel szerződik, hanem ő lesz az építtető, vagyis ő lesz az, aki összeszervezi a szakembereket, megvásárolja az építőanyagokat, felügyeli a munkálatokat.

Alapvetően generálkivitelezővel építkezni drágább ugyan olyan műszaki színvonalon. Ugyanakkor, ha ezt a megoldást választja valaki, kulcsrakészen is kérheti a házat, jobban tervezhetők a költségek, nem neked kell idegeskedned a szakemberek miatt. Én mégis úgy döntöttem, hogy a részese szeretnék lenni az építkezésnek, és én szeretném irányítani a dolgokat

- mondta a Pénzcentrumnak telefonon.

Győr mellett építkeznek, tavaly márciusban kezdődtek a munkálatok, várhatóan idén augusztusban be is tudnak majd költözni.

Először tavaly december volt a kitűzött időpont, de volt 7-8 hónap csúszás

 - mesélte. Teljesen laikusként vágott bele az egészbe. Mikor elkezdték, úgy számolt, hogy nagyjából 32 millió forintból meglesz a ház, ehhez képest most inkább 40-45 millióra készül.

Úgy fogalmazott, ő szerencsés, talált egy jó építészt és már a munkálatok kezdetén talált megbízható kőművest is, aki a tetőn, zsaluzásokon és szakági munkákon kívül mindent megcsinált a szerkezetépítésben. Ismerősei ajánlottak ácsot, villanyszerelőt, épületgépész ismerőse pedig volt, aki vállalta is a munkát. "Az építkezéssel járó igazi agyrém a zsaluzással kezdődött" - mondta. Az ács ugyanis visszamondta a zsaluzást kapacitáshiány miatt, szóval nagyon hirtelen kellett keresnie szakembert. Egy ismerőse ajánlása útján talált egy generálkivitelezőt, aki elvállalta, de ebben nem volt köszönet, András elmondása szerint a munka vége katasztrófa lett, de a hibákat javították, és a műellenőr is azt mondta, rendben van ez így. Viszont lett volna még munka bőven, ám a brigád nem volt együttműködő. Már csak a zsaluzás és a porotherm gerendák és kefnik alátámasztása hiányzott, és ott állt szakember nélkül.

Volt, aki vállalta volna a munkát, de csak úgy, ha a tetőt is ők csinálják meg, ebbe András nem ment bele, mert már megállapodott mással a tetővel kapcsolatban. Volt, aki 2018. január elejére vállalta volna csak a munkát. A legtöbben a telefont sem vették fel.

Egy hónapja állt a munka, amikor talált végre egy zsaluzós céget, amelyik néhány nap múlva munkához is látott volna. Csakhogy irreális áron vállalták volna: egy - másfélmillió forintot kértek volna. Végül szerencséje lett.

Az egyik korábban hívott generálos cég csörrentett meg, hogy itt áll mögötte a Zoli, akik bedolgoznak neki zsaluzásban. Megcsúsztak a szerkezetépítéssel, így a zsaluzós alvállalkozónak felszabadult 3 hete.

Azt mondta, bizonyos dolgokra figyelni kell, például nem szabad azt mondani a telefonban, hogy SOS kéne ember, hogy áll az építkezés, vagy, hogy igazából ő nem ért hozzá.

"A környéken több építkezés is zajlik, hiába voltam az elsők között, aki elkezdte, mégsem én költözhetek be elsőként. Az egyik szomszéd generálkivitelezővel építettet, tavaly augusztusban kezdték el, december közepén beköltözhettek. Ott a brigádok vetésforgószerűen egymást váltották, ha a kőművesek egy feladattal végeztek, mentek a kivitelező másik építkezésére, a helyükre jött a következő csapat".

Azt mondta, azért is szerencsés, mert tényleg nagyon sok időt tud az építkezésen tölteni. Marketing tanácsadó, vagyis rugalmas az időbeosztása, de elismeri, ha fix, nyolcórás munkaidőben kellene dolgoznia, ezt nem tudta volna megtenni. "Mivel én rendelem az építőanyagokat, már csak azét is jó volt, hogy mindig kint voltam, mert ha valamiből láthatóan kevés volt, kapásból tudtam hozni / hozatni" - jegyezte meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Úgy ugrottunk ebbe bele, hogy eladtam a lakásom, és annak az ára adta a kezdőtőkét. Felvettünk 10 millió forint hitelt is és belekalkuláltam azt is, hogy a teljes építkezés ÁFA részéből 5 millió forintig vissza tudok igényelni pénzt. Viszont hiába írtam az elején a költségeket, egy építkezésen mindig vannak meglepetések, nem várt nehézségek, kiadások. Ráadásul azért tényleg földhöz vágja ez az embert, azt már most látjuk, hogy az elkövetkező években lesznek megszorítások

- mondta. Abból a szempontból is szerencsések, hogy rokonoknál tudták átvészelni az építkezés időtartamát, így nem kellett albérletre költeni, és a fizetés nagy részét az építkezésre fordítják. Azt mondta, sokat segítettek neki a különböző fórumok, Facebook-csoportok, ahol a hasonló cipőben járók megosztották egymással a tapasztalataikat, ha valaki építkezésen töri a fejét, érdemes az interneten olvasgatnia. Az E-naplóval kapcsolatban megjegyezte, a papírmunkát nem érdemes az utolsó pillanatra halasztani, de az építésfelügyeleti ellenőrzéstől nem kell tartani. Nála találtak két apróbb hiányosságot a szerződéseknél, de ezeket pótolták.

Könnyebb, ha szakmabeli az ember

Bencze Mihály 2013-ban kezdett el építkezni egy Pest megyei településen, a ház tavaly lett kész. "Kőműves és hideg-meleg burkoló vagyok, így amit csak lehetett, én magam csináltam" - mondta a Pénzcentrumnak, hozzátéve, ha szakemberre volt szüksége, nem okozott gondot találni, hiszen a munkájából kifolyólag vannak kapcsolatai. Sok helyen sok emberrel dolgozott együtt, ha segítségre volt szüksége, tudta, kihez forduljon.

Arra a felvetésre, könnyebb volt-e néhány éve szakembert találni, mint most, azt válaszolta, nem gondolja, hogy így lenne, bár az tény, hogy sok szakember inkább elszegődik egy generálkivitelező mellé, azt gondolva, az jövedelmezőbb. Így aki építkezik, és megbízható szakembert keres, valóban úgy járhat, hogy nem talál olyat, aki záros határidőn belül ráérne.

"Én soha nem dolgoztam generálkivitelező által vezetett építkezésen, túl kockázatosnak láttam: van egy fővállalkozó, aki szerződik egy alvállalkozóval, aki esetleg szintén szerződik egy alvállalkozóval, aki pedig velem szerződik. Könnyen koppanhat az ember, nagyobb a kockázat és a hibalehetőség is" - mondta. Ha most valaki őt megkeresné azzal, hogy segítsen felépíteni a házát, akkor 2 hónapot kellene rá várni, ha viszont egy egyhetes vagy 10 napos munkáról lenne szó, akkor 1-2 hét múlva tudna kezdeni.

A háza egyébként összesen 16,7 millió forintból jött ki úgy, hogy tudta, milyen anyagot honnan szerezzen be, ő végezte a munka oroszlánrészét és nem volt semmiféle gond az építőipari szakemberekkel, hiszen megbízható, általa ismert szakikkal dolgozott. Viszont elismeri, nehezebb annak, aki nem szakmabeli, ráadásul az építőanyagok is jelentősen drágultak az utóbbi években.

Emberfüggő, kinek melyik a jobb: generálkivitelező vagy saját beruházás

Múlt heti cikkünkben megszólalt Béla, aki generálkivitelezővel építtette házát egy Budapest környéki településen. 2015. tavaszán kötötték a szerződést, 1 év alatt el is készült a ház.

Kb. fél évet csúszott a projekt. Az oka szerintem, hogy túlvállalta magát a kivitelező, több házat épített egyszerre, párhuzamosan, kevés volt rá az embere. Nekünk ez anyagilag csak pluszt jelentett, mert kötbért kellett fizetnie a csúszás miatt a szerződésben foglaltak szerint

 - mondta.

Arra a kérdésre, elégedett volt-e a munkával, határozott igennel felelt, és hangsúlyozta, hogy bármilyen naiv kérdéssel fordulhatott a munkásokhoz, mindenki nagyon segítőkész volt. Nem kellett túl sok időt az építkezésen tölteni, hetente mentek ki, megnézni, hogy állnak a munkálatok,és eldönteni a házzal kapcsolatos dolgokat: kiválasztani a burkolatokat, eldönteni, hol legyenek a konnektorok, villanykapcsolók.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem