Több mint 350 millió forintért eladó az egykori legendás pop- és rocksztár, Falco bécsi luxuslakása, mely néhol még őrzi a tragikus sorsú zenész nyomait.
Közel 370 millió forintért eladó az 1998-ban autóbalesetben elhunyt egykori pop- és rocksztár, Falco Bécs-Hietzingerben álló 350 négyzetméteres tetőteraszos luxuslakása, mely még ma is őrzi az egykori sztár néhány relikviáját. Többek között a házban található a legendás zenész zongorája is.
A 350 négyzetméteres rezidenciát két összenyitott lakásból alakították ki, s saját lift is tartozik hozzá. A bécsi lakásban - már csak méreteiből adódóan is - természetesen minden luxus megtalálható. Így helyet kapott benne egy könyvtár, egy hatalmas szauna, külön mosókonyha, sőt még két napfényes tetőterasz is. A luxusról árulkodik továbbá, hogy számos belsőépítészeti elem ma is őrzi az eredeti aranyborítást.
Falco egyébként egy évvel Katrina nevű lánya születése előtt vásárolta a luxusapartmant 1986-ban. A lakás akkor 16 millió Schillinget kóstált; ez ma nagyjából 1,16 millió eurónak (348 millió forint) felel meg. Így igencsak jutányosnak mondható az 1 millió 230 ezer eurós (369 millió forint) jelenlegi irányár.
Arról nem is beszélve, hogy osztrák lapértesülések szerint az irányár honlaponként más és más, így akár lehet még találkozni kedvezőbb ajánlatokkal is. Az aktuális tulajdonos egyébként Roger Seunig, akinek apja, Ronnie Seunig Falco jóbarátja, és mentora volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Falco, polgári nevén Hans Hölzel 1998. február 6-án, 40 évesen veszítette életét autóbalesetben a Dominikai Köztársaságban. Legnagyobb sikerét 1985-ben ünnepelte, amikor a Rock Me Amadeus című dalával az amerikai slágerlisták élére jutott. Az énekes idén lenne 55 éves.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő