Azt hitte álmai otthonába költözik be párjával a brit Rosie Kennedy, ám lelkesedésük hamar tovaszállt, ugyanis beszakadt alattuk a padló. A kálvária itt azonban még nem ért véget - hiába a szakértői vélemény, a biztosító mégsem akar fizetni.
Nem sokáig élvezhette a tökéletes otthon nyújtotta előnyöket a 25 éves Rosie Kennedy, és párja a 30 éves Chris Brennan. Alig 24 órával beköltözésük után ugyanis - miközben új otthonukra koccintottak - beszakadt a szerelmes pár alatt a konyha padlója.
"Sokkot kaptunk, félelmetes volt. Eszünkbe se jutott mielőtt megvettük a lakást, hogy ez megtörténhet. Arról nem is beszélve, hogy többek között azért vettük meg a lakást, mert a konyha tökéletes állapotban volt. Minden pénzünket erre költöttük. Fogalmunk sincs, mit csináljunk. Le vagyunk sújtva" - nyilatkozta a Daily Mailnek Rosie, akit a baleset során maga alá temetett a leomló tűzhely.
Hiába úszta meg nagyobb sérülés nélkül az esetet a fiatal nő, a pár kálváriája itt azonban még nem ért véget. Hiába van kezükben ugyanis a vásárlás előtti szakértői vélemény - melyből a konyha állagromlása nem derül ki - a biztosítótársaság mégsem akar fizetni. A javítás költségét így a párnak kell előteremtenie, mely nem kevés, legalább 24 ezer fontra (~8,5 millió forint) rúg.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei