Bár 2012 januárjában a tavalyi havi átlag kétszeresére ugrott az forgalom - köszönhetően a megélénkült befektetői célú vásárlásnak -, ugyanakkor az elmúlt hetekben tapasztalt hideg időjhárás egy időre az ingatlanpiacot is befagyasztotta - áll a Duna House legfrissebb sajtóközleményében.
A végtörlesztéses ingatlanok által gerjesztett piaci élénkülés mellett rendkívüli módon élénkültek a befektetési célú tranzakciók is. Arányuk az összes vásárlók között folyamatosan növekszik, tavaly októberben 18 százalékot, idén januárban pedig már 32 százalékot tesznek ki. Feltételezhető, hogy nemcsak a befektetők, de a lakosság egy része is ingatlanba teszi vagyonát, bízva az ingatlanárak hosszú távú emelkedésében, illetve a bérbeadás éves hozama is 7,5-10 százalék közé tehető, ami jó befektetésnek számít.
A keresleti lendület azonban hanyatlani látszott az extrém hideg beköszöntével és a múlt heti rekord mínuszok az érdeklődési számban is átmeneti völgyet képeztek. Az érdeklődők még így is jóval az átlag feletti arányt produkáltak, így kijelenthető, hogy az átmeneti vásárlói kedv csak rövid időre fagyott meg és még az is lehet, hogy valóban a hidegnek köszönhetően. Hogy tényleg lehet összefüggés a két adat között, azt alátámaszthatja ennek a hétnek az első két napja, amikor ismét visszaerősödött a kereslet.
Az elsősorban befektetési célú vásárlói kedv, s ezzel az utóbbi 3 év rekord tranzakciós adatai kitarthatnak még 1-2 hónapig, így ha nem várt gazdasági esemény idén már nem következik be, akkor az erős évkezdés miatt valamivel jobb évet zárhat majd az ingatlanpiac, mint az előző 3 évben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból