Kiemelkedő, az elmúlt évek legnagyobb darabszám forgalmával zárt az idei első hónap a hazai ingatlanpiacon. A Duna House becslése szerint 2012 januárjában országosan összesen 12 970 db adás-vételi tranzakció zajlott.
A végtörlesztés utolsó havában várható volt a forgalomnövekedés, amellyel egy időben jelentkezett a befektetési célú vásárlás megnövekedése is. Ez utóbbi a januári forgalom közel egyharmadát tette ki, így a két jelentős ingatlanpiaci esemény összhatásaként a kínálat és a kereslet időben egymásra tudott találni.
A társaság prognózisa szerint az első negyedév - főleg a végtörlesztés áthúzódó hatása miatt - lényegesen erősebb lesz, mint 2011. hasonló időszaka, ami historikusan is jelentős negyedéves mélypontnak számított. A januári 12 970 darabos havi tranzakciószám több mint két és félszer akkora, mint a tavalyi hasonló érték, és hároméves csúcsnak számít, de a jelentős egyszeri hatások miatt nem beszélhetünk még trendfordulóról.
A hitelpiac tekintetében a társaság arra számít, hogy a végtörlesztési időszak után újra megindulhat a verseny a bankok között, aminek eredményeképpen a jelzálog alapú hitelek THM-je a mostani 13-16 százalékról 10 százalék környékére csökkenhet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak
- Már szárad a tinta Szoboszlaiék új edzőjének hosszú távú szerződésén
- Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit