14 °C Budapest

Ennyiért vásárolhatod vissza a lakásodat az eszközkezelőtől

MTI
2011. november 7. 10:35

A kormány benyújtotta a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról (NET) szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.

A kormány még szeptember végén jelentette be, hogy otthonvédelmi intézkedéseinek részeként létrehozzák a Nemzeti Eszközkezelőt. A most benyújtott törvényjavaslat szerint a Nemzeti Eszközkezelő felállításának az a célja, hogy a magyar állam meghatározott feltételek fennállása esetén gondoskodjon a szociálisan leginkább rászoruló személy, azaz a hiteladós lakhatását biztosító lakóingatlan megvásárlásáról, majd közreműködjön abban, hogy a megvásárolt lakóingatlanban a hiteladós és a vele egy háztartásban élő személyek bérleti díj fizetése ellenében továbbra is ott lakhassanak.

A törvényjavaslat rögzíti, hogy ezeknek a feladatoknak az állam a Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságon (a Nemzeti Eszközkezelőn) keresztül tesz eleget. A Nemzeti Eszközkezelőt kormányhatározat alapján 2011. augusztus 29-én alapította meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

A szociálisan rászoruló hiteladósok lakhatásának biztosítására kidolgozott program alapvető feltételeinek törvényi szintű szabályozását az indokolja, hogy az olyan speciális szabályokat fogalmaz meg, amelyek eltérnek a jelenleg hatályos törvényi rendelkezésektől, az eltérő szabályokat csak törvényben lehet megfogalmazni. Ezek elsősorban a végrehajtással, a lakások bérletével, az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos törvényi rendelkezéseket érintik.

Az indítvány szerint a hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, s ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja a lakást vagy az érintett ingatlant.

A koncepció szerint a nehéz helyzetbe került és szociálisan rászoruló adósok ingatlanának a tulajdonjogát az állam szerzi meg. A törvényjavaslat egyértelműen meghatározza, hogy mely hiteladósok kérhetik ingatlanuk állam általi megvásárlását, a vételár összegét, az eladót terhelő egyéb kötelezettséget. A konstrukció lényeges eleme, hogy az állam tehermentes ingatlant szerezzen meg.

A javaslat szerint az állam célja, hogy a hiteladós visszaszerezze a Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt ingatlan tulajdonjogát. Ennek érdekében a bérleti jogviszony ideje alatt a törvényjavaslatban meghatározott ideig a bérlőt visszavásárlási jog illeti meg, amely alapján kezdeményezheti az ingatlan visszavásárlását.

Ebben az esetben a vételár a jelzáloghitel szerződésben meghatározott forgalmi értéknek a szerződés megkötésekor kifizetett önerő értékével és a jelzáloghitel szerződés megkötésétől a hiteladós által kifizetett tőketörlesztések összegével csökkentett értéke, vagy a Nemzeti Eszközkezelő által a lakóingatlanért fizetett vételár jegybanki alapkamattal növelt összege közül a magasabb összeg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A javaslat meghatározza, hogy a Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt lakások vételárának alapja a jelzáloghitel-szerződésben megállapított forgalmi érték. A konkrét vételár a forgalmi értéknek az adott ingatlan fekvése szerint meghatározott százalékos aránya, Budapesten és a megyei jogú városokban a forgalmi érték 55 százaléka, egyéb városokban az 50 százaléka, más településeken a 35 százaléka.

A törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy a hiteladós az ingatlan tulajdonjogát visszaszerezze. Ennek érdekében az adásvételi szerződés megkötésével a Nemzeti Eszközkezelő visszavásárlási jogot enged az ingatlan eladója számára. Az ingatlan visszavásárlására csak az adásvételi szerződés megkötésétől számított 6 hónap után lesz lehetőség, és az 24 hónapig áll fenn azzal a kikötéssel, hogy a bérleti szerződés megszűnése esetén (például, ha tartósan nem fizetik a bérletet), ez a jog is megszűnik.

A visszavásárlási jog a hiteladóst akkor is megilleti, ha a lakóingatlan időközben települési önkormányzati tulajdonba kerül. A javaslat meghatározza a lakóingatlan visszavásárlási vételárát is.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem