Fotók: eladó a maffiafőnök háza

2010. december 8. 18:02

Eladó az 1972-ben bemutatott világhírű filmdrámából, a Keresztapából ismert családi ház. Az Oscar díjas film helyszínéül szolgáló családi házat 2,9 millió dollárért (608 millió forint) árulják ugyanazok a tulajdonosok, akik annak idején engedték Francis Ford Coppola filmrendezőnek, hogy itt vegye fel a filmeposz az óta felejthetetlenné vált jeleneteit.


A New yorki Staten Islanden álló 8 hálószobás ház az elmúlt közel négy évtized alatt szinte semmit nem változott. Többek között található benne egy tágas nappali és egy étkező, valamint öt fürdőszoba és nem utolsó sorban egy alagsori bár. A kertben úszómedence kapott helyet és a garázsban négy autónak is elegendő a hely.

Az eladóknak könnyű dolguk van a ház bemutatásával, ugyanis elegendő, ha az érdeklődőknek megmutatják az 1972-es film kezdő jeleneteit, ahol a Marlon Brando által alakított Don Corleone lányának, Connie-nak a menyegzőjét tartják.

Az 1,6 hektáros területen elterülő ingatlanban, minden bizonnyal találhat a majdani tulajdonos olyan filmereklyéket, amik benne voltak a Mario Puzo azonos című regényéből készült filmadaptációban, ugyanis a tulajdonos elmondása szerint édesanyja sokféle kelléket megőrzött a régi forgatásokról.

A filmet az Amerikai Filmakadémia az 1972-es év legjobb filmjének járó Oscar-díjjal tüntette ki. Coppola a legjobb rendezés díja mellett, Mario Puzóval közösen, a legjobb forgatókönyv díját is megkapta, valamint Marlon Brandot kitüntették a legjobb férfi főszereplőnek járó díjjal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm