Panelzúzás a volt szovjet fővárosban

Pénzcentrum
2010. február 3. 13:02

A nemrégiben elfogadott középtávú modernizációs és város-rehabilitációs terv keretében megkezdődött a házgyári technológiával készült panellakások bontása Moszkvában. Első körben 2012-ig az ötemeletes házakat kívánják a földdel egyenlővé tenni, majd ezt követően kerülne sor a 9 emeletes panelek visszabontására. Hazánkban egyelőre nem terveznek ilyen jellegű akciót.

A városvezetés indoklásában az áll, hogy ezek az ingatlanok nagyon hanyag módon kerültek kivitelezésre, a mai biztonsági és energia-hatékonysági követelményeknek messze nem felelnek meg. A bontást követően felszabaduló területeken új fejlesztések indulhatnak, melyeket a városvezetés magántőke bevonása nélkül, kizárólag önerőből kíván megvalósítani.

A moszkvai várostervezési és építési hatóság vezetője szerint ennek köszönhetően jelentősen csökkenthető lenne a saját beruházásban megvalósuló projektek kivitelezési költsége. A mára elavulttá és veszélyessé vált ingatlanok sorsa megpecsételődött, a hírek szerint eddig 2 millió négyzetméternyi lakást bontottak le a program keretében.

A program nagyságát érzékelteti, hogy az orosz fővárosban található 5 emeletes panelek hasznos alapterülete összesen 32 millió négyzetméter, ami a teljes fővárosi lakásállomány közel negyedét teszi ki. A bontásra ítélt ötemeletesek után kezdik meg a 9-emeletes panelek felülvizsgálatát, a polgármester szerint a program rendkívül fontos a város ingatlanpiacának hosszú távú megújulása szempontjából(Forrás: Moscow Real Estate).

A panelházak visszabontására a volt kelet-német területeken is találni példát. Az elnéptelenedő iparvárosokban üresen álló 10-emeleteseket 4 emeletesre bontották vissza, szigetelték, tetővel és korszerűbb fűtéssel látták el őket. Ezek az ingatlanok nem voltak magántulajdonban, így az átalakítási munkálatokat könnyebben és kártérítés fizetése nélkül el tudták végezni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hazánkban ez a megoldás szinte elképzelhetetlen, mivel a lakások 92%-a magántulajdonban van. Mások szerint nem is szükséges, mivel a panelek szerkezetével és kivitelezésével nincsenek olyan súlyos problémák, mint az oroszoknál. A visszabontás helyett nálunk a panelházak hőszigetelése és a fűtésrendszer modernizálása a kézenfekvő megoldás.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem