Hiába nyerte meg a Való Világot és ezzel 12 millió forintot, hiába keres kijövetele óta milliókat Alekosz, mégsem hajtja felesleges kiadásokba magát. Szerinte még mindig olyan szerényen él, ahogy a hírnév előtt, és ezen nem is óhajt változtatni senki kedvéért. De ő vajon hol tudná fialtatni a pénzét?
Az egykori biztonsági őr a valóságshowban rendre spórolási tehetségével hencegett. Ezen képességét a kinti életben is kamatoztatja: "Nem is érzem szükségét annak, hogy költekezzek. Az utóbbi időben a legnagyobb kiadásom egy cipő volt, tizenkilencezer forintért vettem." - mondta a Borsnak Alekosz. Az egykori villalakó elmondta, amíg nem érzi stabilnak anyagi helyzetét nem is fog nagyon költekezni, de jó érzéssel tölti el a tudat, hogy megtehetné.
De vajon lehet-e ennyi pénzből gondtalan életet teremteni? - ennek járt utána a Pénzcentrum.hu.
Alekosz nem kevés indulótőkével rendelkezik, hiszen nyert 12 millió forintot. Ráadásul még egy darabig a keresetére sem lehet panasza . A valóságshow győztese ugyanis lapértesülések szerint bruttó 325 ezer forintot keres egy alig két órás "műsorral. Ahhoz azonban, hogy a jövőjét megalapozza, márt most fontos döntéseket kell meghoznia. A legfontosabb talán az, hova tegye a pénzét.
A legjobb megoldás erre a problémára a tartós befektetési számla (TBSZ) lehet. Ha ide teszi a pénzét, akár teljes adómentességet is élvezhet, ha legalább 5 évig nem nyúl hozzá. Ha három év után töri fel számláját, akkor a (2011-től 16 százalékos adókulcs helyett, ami a szuperbruttósítás miatt valójában idén 20,3 százalékos terhet jelent) 10 százalékkal kell adóznia hozamai után.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A konstrukció lényegében mindenki számára előnyös, hiszen még ha időközben szükség is van a pénzre, Alekosz akkor sem lesz hátrányban a normál befektetési számlához képest. Az idei felhalmozási időszak december 31-én zárul, Alekosznak így érdemes lehet igyekezni a számlák megnyitásával, vagy a már élő számlákra történő befizetésekkel. Jövő év januárjától ugyanis az idén megnyitott számlákra további pénzt már nem lehet tenni, de új számlát minden évben lehet nyitni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







