Az FHB-é lehet az Allianz Bank

2010. június 17. 09:47

Január óta tartó, közel öt hónapos tárgyalások eredményeképpen az FHB Jelzálogbank és az Allianz Hungária Biztosító tegnap szándéknyilatkozatot írt alá hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésre, illetve az Allianz Bank 100%-ának tulajdonosváltására vonatkozóan - közölte ma az FHB. Utóbbi értelmében az FHB fiókjainak száma 70 fölé emelkedhet.

A szándéknyilatkozat alapján kialakításra kerülő hosszú távú stratégiai együttműködés az FHB Csoport és az Allianz Csoport között kiterjedne mind a banki, mind a biztosítási termékek értékesítésére, valamint az egyéb, a két pénzügyi csoport által jelenleg értékesített termékekre is. A hosszú távú együttműködést a felek a két csoport között 20 évre tervezik megkötni, mely az első 5 évében nem mondható fel.

A banki együttműködés keretében az Allianz Hungária Biztosító Zrt. értékesítené az FHB Csoport banki, életjáradéki és ingatlan-befektetési termékeit, míg a biztosítói együttműködés keretében az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. fiókhálózatán keresztül értékesítené az Allianz Csoport biztosítói, nyugdíj- és egészségpénztári, valamint befektetési termékeit. Mind az Allianz Csoport, mind az FHB Csoport kizárólagosságot vállalna az egymás termékeinek értékesítésére vonatkozóan.

A tranzakció részeként az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvénycserés megoldással átvenné az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-től az Allianz Bank Zrt. részvényeinek 100%-át. A tranzakció sikeres lezárása eredményeképpen az FHB Csoport banki fiókhálózatának nagysága várhatóan meg fogja haladni a 70 fiókot. A kibővült fiókhálózat a jövőben is ki szolgálná az Allianz Csoport meglévő biztosítói és banki ügyfeleit.

Az együttműködés keretében az Allianz Hungária Biztosító Zrt. vállalja, hogy hosszú távon is jelentős tulajdonosa kíván maradni a társaságnak. A további tárgyalások után a végleges szerződéseket várhatóan 2010. július hónapban aláírják a felek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A két fél megállapodott, hogy a tranzakció jelen fázisában az ügylet egyéb részleteiről további információt nem közölnek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31