A jövő héten hétfőn, vagyis június 7-én érkezik hazánkba egy rövid látogatásra Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországért felelős új misszióvezetője - erősítette meg a nemzetközi szervezet.
Az IMF együtt kíván dolgozni az új magyar kormánnyal, és szokás szerint szorosan együttműködik az Európai Bizottság szakértőivel is, akik szintén Budapestre érkeznek - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet szóvivője.
Csütörtökön még csak az volt ismert, hogy Budapestre látogat az IMF misszióvezetője, a pontos időpont nem. Az akkori jelzés szerint Christoph Rosenberg útjának célja a nem hivatalos kapcsolatfelvétel a magyar kormánnyal, azaz nem a negyedévente szokásos gazdaságpolitikai felülvizsgálatra érkezik hazánkba.
A Portfolio.hu szerint az a fejlemény, hogy a Varga Mihály-vezette Tényfeltéró Bizottság ma hozza nyilvánosságra részjelentését a költségvetés, illetve a gazdaság állapotáról, de az IMF illetékese csak hétfőn érkezik Budapestre, azt a forgatókönyvet vetíti előre, hogy ma csak az állapotjelentést ismerhetjük meg, de az ahhoz képest legfeljebb 72 órán belülre ígért gazdasági akciótervet csak kedd körül, hiszen azt feltehetően egyezteti a kormány az IMF-fel és az Európai Bizottsággal is. Mindez pedig a hétfői piacnyitásra továbbra is nagyon borús képet vetít előre, nyugtató információk nélkül.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót