Évek óta nem látott kamatok 2006 szeptember óta nem kaptunk ilyen alacsony kamatot a betéteink után, mint manapság - derül ki a jegybank kamatstatisztikáiból. Márciusban átlagosan 5,56 százalékot fizettek a bankok forintbetéteink után, aminél a májusi akciós betétek közül is csak pár ajánlat tud jobbat. Meglepő módon az OTP Bank akciós ajánlata már a legjobbak közé tartozik.
Továbbra sincs megállás: a jegybank ugyanis április végén újabb 25 bázisponttal, 5,25 százalékosra csökkentette az alapkamatot, amilyen alacsony még soha nem volt az irányadó ráta. Eközben természetesen a kereskedelmi bankok is folyamatosan csökkentik a lekötött betétekre fizetett kamataikat, ami a jegybank rendszeres havi kamatstatisztikáiból, valamint az általunk havonta elkészített betéti körképből is látszik. 14 bank ajánlatait néztük végig, melyek közül egyik sem kínál 6 százalékosnál magasabb kamatot, bármekkora összeget kötünk is le náluk.
A háztartások által elhelyezett forintbetétek átlagos aktuális kamatlába márciusban 5,56 százalékos volt - a hó végi állománnyal súlyozva - amilyen alacsony utoljára 2005. július és 2006. szeptember között volt.
Amit a körképünkről tudni kell
A bankok által kínált betéti termékek összehasonlítása a különböző feltételek, összegsávok, lekötési periódusok, és kamatszámítási módszerek miatt meglehetősen nehézkes, ezért az egyszerűség kedvéért minden alkalommal három összegre, és három időszakra vetítve hasonlítjuk össze a bankok legjobb ajánlatait. Ennek megfelelően 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.
A kombinált termékeket, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel, nem szoktuk figyelembe venni. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagyjuk.
A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen Bank, FHB, Allianz Bank és a KDB Bank, valamint újabban a Sopron Bankét is felvettük a listára.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2010. május 17-én történt.)
Megjegyezzük, hogy a fent leírtaknak megfelelően, nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtjük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltetjük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötik speciális feltételekhez, vagy nem speciális célcsoportnak szól)
Meglepő eredmény: már az OTP is dobogós
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vigyázat, már a mesterséges intelligenciával vadásznak a rendőrök a mobilozó autósokra
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei