15 °C Budapest

Dugódíj: luxusgettó lehet a pesti belvárosból?

Pénzcentrum
2012. július 3. 12:34

Bár a dugódíj végleges feltételeiről szeptember előtt nem várható döntés, továbbra is az egyik legvalószínűbb változat a pesti külső körutak és a budai körút által határolt védett zóna kialakítása. Az így kialakuló körzet a teljes budapesti lakásállomány közel negyedét foglalja magában, sokakat érintő kérdés tehát, hogy lehet-e érezhető hatása a budapesti behajtási díj bevezetésének a lakáspiacra.

A budapesti lakosság 18, míg a budapesti lakásállomány 20-25 százaléka kerülhet a tervezett behajtási övezeteken belülre, amennyiben ősszel a főváros közgyűlése a legnagyobb publicitást kapó verzió mellett dönt majd - derül ki a BDO Magyarország prognózisából. Ebben az esetben öt budapesti kerület teljes mértékben, öt (vagy hat) további pedig részlegesen az övezet területére fog esni. Ezekkel a paraméterekkel Budapest a már működő behajtási zónákkal rendelkező európai városok között előkelő helyet vív ki magának az övezeten belül élő lakosság számarányát tekintve.

Az övezetbe kerülő lakások átlagos értékének már 1 százalékos változása is legalább 25 milliárd forintos volument jelentene, így egyáltalán nem mindegy, hogy van-e áreltérítő hatása a dugódíj bevezetésének. A lakóingatlanok értékét számos tényező befolyásolhatja, abban az esetben is, ha a kieső gépkocsiforgalom teljes mértékben tömegközlekedésre helyeződne át. Természetesen a fentieken kívül számos olyan előny és hátrány jelentkezik, amely egyéni érdekek függvénye. Ami bizonyos: új egyensúlyi helyzet alakul majd ki az övezeten belüli városrészek és kívül maradtak között.


"Az elérhető előnyök dominanciája inkább a magasabb értékű, illetve magasabb presztízsértékű lakásoknál valószínűsíthető, ugyanakkor a nagy tömeget (a teljes állomány több mint kétharmadát) képviselő közép- és alsó kategóriás lakások esetében előfordulhat, hogy a hátrányok érvényesülnek erőteljesebben. Ezek szerint elsősorban az értékesebb lakások árában jelennek meg az értéknövelő tényezők. Mégis, összességében arra számítunk, hogy a behajtási övezetben található lakások összértéke az ingatlanpiaci stabilizációt követően hamarabb és nagyobb mértékben indul növekedésnek, mint az övezeten kívüli ingatlanok értéke." - fejtette ki Rábai György, a BDO ingatlan-tanácsadási üzletágának partnere.

A várható hatások érintik az övezeten kívüli lakásállományt is, ám ott a behajtási övezet által élvezett előnyök már hátrányként jelentkeznek (növekvő szmog, zaj, nehezedő parkolási helyzet stb.). A fizetős és szabad zóna találkozási vonalában változhat leginkább az ingatlanpiac jelenlegi egyensúlya. E lakóövezetek között számos nagy laksűrűségű társasházas területet találhatunk, mint például a Kelenföldi lakótelepet, a Fehérvári úti/Lágymányosi lakótelepet, a Petneházy utca környéki lakóövezeteket, vagy a Vörösvári út környéki lakótelepeket: ezek várhatóan kisebb-nagyobb mértékben leértékelődnek majd.


A fenti hatások következtében fellépő árváltozások továbbgyűrűző hatásai a következők lehetnek:

A csökkenő árakkal együtt:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • csökken a minőségi kereslet;
  • csökkenő állami illetékbevételek jelentkeznek az értékesítések után;
  • csökkenő lakásfelújítási kedv alakul ki (drágább a felújítás a lakás árához képest);
  • a lakáshitelek mögött álló ingatlanfedezetek csökkennek

A növekvő árakkal együtt:

  • nő a minőségi kereslet;
  • élénkülhetnek a felújítások és új építések;
  • növekednek az állami/önkormányzati bevételek;
  • nő a lakás, mint megtakarítási forma biztonsága/értékállósága;
  • növekszik a bérlakáspiac.

Ebben a soktényezős rendszerben nehezen vonható le egyértelmű végkövetkeztetés a lakáspiacra vonatkozóan, és ebben a külföldi tapasztalatok sem sokat segítenek. A behajtási övezetekkel rendelkező európai városok a díjfizetési rendszereiket stabil gazdasági helyzetben vezették be, amikor a helyi ingatlanpiacok érett, kiforrott állapotban voltak (Milánó e tekintetben kivétel, de volumenben jelentősen eltér Budapesttől). "A budapesti bevezetés tervezett időpontjában ugyanakkor még nagy eséllyel erőteljesen érvényesülnek a gazdasági válság és egyúttal az ingatlanpiac válság hatásai is. E tényezők növelik annak a kockázatát, hogy az érintett lakások piacán az új egyensúlyi helyzet stabilizálódására még hosszú évekig várni kell, ott addig akár további árcsökkenés is bekövetkezhet - hangsúlyozta Rábai György.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm