Négycsillagos szálloda építése kezdődik el ma Szeged belvárosában; a hatvanszobás hotel a tervek szerint 2012 őszére készül el mintegy kétmilliárd forintból.
A Dóm tértől néhány méterre, a Somogyi-könyvtár mögötti elhanyagolt foghíjtelekre épülő üzleti szálloda tervezése már 2009 óta folyik. A 438,8 millió forintos uniós támogatást elnyerő beruházás első lépésében a kivitelezőkkel együtt a szegedi múzeum régészei is birtokba veszik a területet, amely a hajdani Palánk városrész helyén fekszik. A régészeti feltárással párhuzamosan elkezdődik a szálloda alapozása és a több mint ötven gépkocsinak helyet adó, korszerű mélygarázs építése.
A műemléki környezetben épülő hatvanszobás, négycsillagos szálloda a tervek szerint 2012. október végére készül el, és novemberben nyitja majd meg kapuit. Tulajdonosai elsősorban a Szegedre üzleti céllal érkező vendégekre, illetve a városnéző, rendezvényekre, kulturális és sportprogramokra látogató turistákra számítanak. Emellett konferenciaterem, étterem, kávézó és üzletek is várják majd a szegedieket és az itt megszálló magyar és külföldi vendégeket.
A szállodaépítés illeszkedik a szegedi belváros rehabilitációs projektjének második üteméhez. Így nem csupán egy új hotellel gazdagodik a város, de a szálloda közvetlen környezetében található közterületek is megújulnak majd.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








