Ma adják át a Kék Hullám Zászlókat Péntek délután adták át a legjobb balatoni strandok minősítésére szolgáló Kék Hullám Zászlókat. Az elismerésben idén 29 balatoni strand részesült - a Pénzcentrum.hu mutatja a díjazottakat.
A Kék Hullám Zászlókat azok a balatoni, Fertő tói, Velencei-tavi strandok és kikötők nyerhetik el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.
Az elismerést minden év júniusában, azaz a strandszezon kezdetén szokta átadni a Balatoni Szövetég és a vízügyeket felügyelő minisztérium. Idén nyáron a Vidékfejlesztési Minisztérium lett volna illetékes a díjátadásban, a Pénzcentrum.hu információi szerint azonban a minisztérium és a szakmai szervezet együttműködése idén sem jött össze, ezért a Balatoni Szövetség kormányzati támogatás nélkül díjazott.
Vannak, akik szándékosan kimaradtak
A tavalyi szakemberekkel és kritériumok szerint zsűrizték a nevező strandokat az idén is - tudta meg a Pénzcentrum.hu Lázár Jánostól, a Balatoni Szövetség titkárától. Balatonalmádi strandok (itt három strandról van szó) nem jelentkeztek az idén, mivel a településen jelentős károkat okozott a jég a partvédőműveknél, aminek a helyreállítása még folyamatban van vagyis a zsűrizéskor még nem tudták befejezni a rekonstrukciót illetve felújítást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A minősítők a keszthelyi, füredi és alsőörsi strandoknál tapasztaltak jelentősebb fejlesztést. Keszthelyen például felújították a kabinokat, modernizálták az információs részleget. Balatonfüreden a gyermekek szórakoztatására játszóteret létesítettek. Alsóörsön a 3 év alattiaknak homokozót alakítottak ki, a nagyobbaknak új játszótér, "gyermekpagony" létesült, manuális játékokkal és trambulinnal.
A titkár szerint minden strandon tapasztaltak kisebb (a lehetőségekhez képest) fejlesztést, virágosítást, füvesítést.
ITT A LISTA: a legjobb strandok
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak
- Már szárad a tinta Szoboszlaiék új edzőjének hosszú távú szerződésén
- Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit