A legutóbbi februári ellenőrzés sorozat után májusban is várható az ilyen járművek fokozott ellenőrzése.
Veszélyes eszközt kapnak a kezükbe a magyar rendőrök: nagy bajba kerülhet, akit fülön csípnek
Testkamerákat kapnak a budapesti rendőrök – a BRFK-nál azt várják az eszközöktől, hogy a rendőrökkel szembeni jogsértő magatartások visszaszorulnak majd.
Testkamerákkal szerelik fel a budapesti rendőröket – írja az Index. A portál értesülései szerint a testület már évek óta kísérletezik a műszereket, melyekből már több típust és gyártmányt teszteltek már. A nyilatkozó Major Róbert rendőrezredes szerint tudományosan bizonyított tény, hogy mindenki másképp viselkedik akkor, ha tudják, hogy látják, figyelik a tevékenységét. Az eszközöket is ezért szerelnék fel a rendőrökre: a testkameráktól azt várják a rendőrségnél, hogy visszaszorulnak majd a rendőrökkel szemben jogsértő magatartások.
Másrészt a jogsértő rendőri intézkedések is visszaszorulhatnak a kamerák által, hiszen az eszközök az ő magatartásukat is „figyelik”. Major Róbert szerint éppen emiatt a rendőrök ódzkodnak az eszköztől, mert azt érzik, hogy az egész az ő újabb ellenőrzésükről szól.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót