A DFSK benzines, plug-in hibrid és elektromos autókat is gyárt, és az ár-érték arány lehet a legfőbb vonzereje.
A kamionok és buszok ellenőrzése a ROADPOL egyik legkiemeltebb razziája, melyet évente többször is meg szoktak hirdetni. A legutóbbi februári ellenőrzés sorozat után májusban is várható az ilyen járművek fokozott ellenőrzése.
Februárban az év első ROADPOL razziája is Truck & Bus akció volt, így a májusi ellenőrzéssorozat idén már a második lesz. Ebben a razziában a kamionok és buszok lesznek a rendőrség célpontjai, a hivatásos sofőröket kötő szabályok betartását fogják ellenőrizni a hatóságok. Így például fokozottan ügyelnek majd arra, hogy a vezetők betartják az előírt pihenőidőt, a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályozásokat, valamint a beutazás, továbbá a belföldön tartózkodás jogszerűségét is ellenőrizni fogják - írta az alapjarat.hu.
Fontos, hogy a meghirdetett razzia ellenére nemcsak a nehéz gépjárművekre figyelnek oda a hatóságok május 13-a és 19-e között: az autósoknak is ugyanúgy oda kell majd figyelniük, hogy ne kövessenek el szabályszegést, mert őket is ugyanúgy kikaphatják a sorból.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Húsz fok különbség egy időben az ország két pontján - térkép
- Vége a találgatásoknak: Thomas Tuchel elárulta, marad-e a Bayernnél
- Az ellenzék aktivizálta magát az orosz kibertámadás híre miatt
- Eltelt öt év - ez lett az USA nagy Huawei-szankciójából
- "Mai állás szerint" - Vlagyimir Putyin bejelentést tett Harkiv elfoglalásával kapcsolatban
- Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon