21 °C Budapest

Kiderült: ennyit kapnak az aranyérmes paralimpikonok

Pénzcentrum
2012. szeptember 18. 19:04

A kormány döntése értelmében 23 millió forintot ér a londoni paralimpián szerzett aranyérem.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi sajtótájékoztatóján Gömöri Zsolt elnök hangsúlyozta, az elsődleges cél az volt, hogy a jutalmak összege ne legyen kevesebb a 2008-as, pekingi paralimpia díjazásánál, amikor az aranyért 20 millió járt.

"Az arany 23, az ezüst 18, a bronz pedig 14 milliót ér, és az 1-8. helyezett kap pénzt" - jelentette be az MPB vezetője. "2004-ben és 2008-ban sportolóink az épekéivel egyenlő jutalmat kaptak, amelyet a következő felkészülési ciklusban fel is éltek, hogy finanszírozni tudják a pályafutásukat. Az a célunk, hogy a következő négy évben hasonló támogatást kapjunk az olimpikonokéhoz, ami pedig a Gerevich-ösztöndíjból befolyó havi juttatást illeti, az épekéhez képest a felével is beérnénk."

A Londonban egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot nyert úszó, Sors Tamás kifejtette: ő jelenleg rossz példa a paralimpikonok helyzetének bemutatására, inkább a szerényebb jutalomban részesülőket kellene kérdezni.

"Remélem, hogy a felkészülési támogatásra vonatkozó ígéretek valóra válnak, és mindenki profiként készülhet majd a riói játékokra" - mondta a 20 éves paralimpikon. "Sok fogyatékos sportolót ismerek, aki abbahagyja a sportot, mert egyrészt kevés a havi juttatás, másrészt nap mint nap munka mellett kell edzésre járnia."

A 33 fős magyar csapat 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zárta londoni szereplését.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az 1992-es paralimpián még tárgyjutalmat kaptak az érmesek, majd az olimpiai díjazás 30 százalékában részesültek, a 2004-es és 2008-as seregszemle után pedig már az olimpikonokéval azonos jutalmat kaptak.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem