A személyi kölcsönök térnyerése óta kevés szó esik manapság a bankszámlákhoz kapcsolható folyószámlahitelekről és a hitelkártyákról. Utánajártunk mit érdemes tudni róluk.
Saját mentőcsomagot dolgoz ki devizahiteleseinek az OTP - derült ki a legnagyobb hazai bank mai sajtótájékoztatóján.
Az állami árfolyamrögzítés mellett saját mentőcsomagot, hivatalos nevén Adósvédelmi Programot is kínál devizahiteleseinek az OTP Bank - derül ki a hitelintézet mai sajtótájékoztatóján. A két program, illetve a további adóskönnyítő programok közül az OTP ügyfelei szabadon választhatnak, az árfolyamrögzítés igénybe vételét a bank ingyenesen teszi lehetővé.
Az OTP a svájci frankot 200, az eurót 265 forintos árfolyamon rögzítené. A kormány által kínált árfolyamnál magasabb rögzített árfolyam azt jelentené, hogy három év "türelmi idő" után kevésbé növekednének az adósok terhei. Az OTP által kínált árfolyamrögzítésre 2012. március 31-ig lehet jelentkezni.
Gresa István, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: úgy véli, a jelenlegi árfolyamszintek átmenetiek, az árfolyamrögzítés lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy ezen időszak alatt ne kelljen ennek terheit elviselniük. Hangsúlyozta: a gyűjtőszámlán gyűlő tartozás csökken, ha a forint erősödik a frankkal szemben, és ők nem számítanak arra, hogy a frankárfolyam a jelenlegihez hasonló erős szinten maradna a következő három évre. A vezérigazgató-helyettes szerint arra vonatkozóan semmilyen kormányzati döntés nincs még, hogy előírja-e a kormány, hogy a 36 hónapos rögzítést követően ne nőjön 15%-nál nagyobb mértékben a törlesztőrészlet.
Amit az állami mentőcsomagról tudni érdemes
A frank árfolyama a napokban 270 forint feletti csúcsnál járt, ezen a szinten egyre többen bizonytalanodnak el fizetőképességüket illetően. A biztonságos árfolyamrögzítésbe való menekülés viszont elhúzódhat, csak októbertől számíthatunk az alacsonyabb törlesztőkre. De hogyan igényelhető, mikor kezdhetünk neki a papírok benyújtásának?
Bankunknál írásban kell kezdeményezni az árfolyamrögzítést. Ezt követően a bank az igényeket megvizsgálja, és amennyiben a törvényi feltételeknek megfelel az ügylet, szerződéskötés következik, majd közjegyző előtt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozatot kell tenni.
A közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat banknak való átadását követően, legkorábban a második törlesztés számolható rögzített árfolyammal. Így az ügyfél, aki augusztus végén nyújtja be a nyilatkozatot, a második esedékesség napján, azaz csak októberben törleszthet fix árfolyamon.
A
legtöbb banknak időigényes folyamat az informatikai rendszerek
átállítása, kérdésünkre több bank elmondta, hogy pontos ügyintézési
menetet nem tudnak összeállítani, amíg nem fejezték be ezek
megtervezését. Az Erste Bank viszont kifejtette, hogy bár a nem tudnak
még pontos ügyintézési menetet mondani, de a törvényi kötelezettségüknek
eleget tesznek és határidőre készen állnak majd a kérelmek fogadására.
Ezekre a dokumentumokra lesz szükséged az árfolyamrögzítéshez:
•
Személyazonosító dokumentum, mely lehet személyi igazolvány, útlevél
vagy plasztik jogosítvány (amennyiben a lakcím adatok nem a személyi
igazolványban vannak nyilvántartva, lakcímkártya is szükséges)
• Igénylőlap (eredetiben) az ügylet valamennyi szereplője által aláírva
•
Ha az adós és a fedezetül szolgáló ingatlan tulajdonosa különböző
személy, úgy szükséges az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása
a rögzített árfolyamon való törlesztési programba történő belépéshez
(az igénylőlap vonatkozó pontjának aláírásával)
• Amennyiben az
eredeti devizakölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlant több pénzügyi
intézmény által alapított jelzálogjog is terheli, úgy minden pénzügyi
intézménytől igazolás szükséges arra vonatkozóan, hogy az e zálogjog
által biztosított valamennyi követelés egyikének tekintetében sem áll
fenn 90 napot meghaladó késedelem
Az elmúlt időszakban némi növekedést tapasztaltunk az Otthonvédelmi program iránt érdeklődők számában, de a változás nem jelentős a korábbi időszakhoz képest. Várakozásaink szerint kb. ügyfeleink 10%-a érdeklődik majd a lehetőség iránt - mondta el a Budapest Bank.
Költségek:
A közjegyzői okirat díja várhatóan 10 és 20 ezer forint közötti összeg lesz, elérheti a hitelösszeg 10 százalékát is, olcsóbb lesz ha a közjegyző irodájában, és drágább, ha a szerződés bankban készül. A bank külön díjat nem számolhat ezért fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ki nem kéreti az árfolyamrögzítést:
A rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt - áll a beadott törvényjavaslatban. Így azok, akik valamilyen banki könnyítést kaptak és az a következő 3 évben is fenn áll, nem kérhetik az árfolyamrögzítést. Ahogy, mi is beszámoltunk májusban a jelzáloghiteleken belül 10,4 százalék az átstrukturált hitelek aránya, ennek 40 százaléka lakáscélú. Ez több tízezres nagyságot jelent.
Nem kérhetik még az árfolyamrögzítést, a válság előtt 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlant vásárlók, a 90 napnál nagyobb késedelemmel rendelkezők és a fizetéskönnyítéssel rendelkezők. A válság előtti vonatkozásban értelmezett 30 milliós értékhatár, mára jócskán lejjebb tolódhatott. Olyan ingatlanokat tulajdonosai is bajba kerülhetnek, akik ma 20 millió forint körül tudják csak eladni ingatlanjukat. Az akár 20-30 százalékos értékvesztést elszenvedett ingatlanok többsége vidéken található. A budapesti, főleg budai frekventált helyen lévő lakások jóval kisebb mértékben veszthettek értékükből - válaszolta a Pénzcentrum.hu kérdésére a Portfolio.hu elemzője.
A moratórium
utáni kvótarendszer védelme is csak azokat fogja érinteni, akik
lakáscélra vették fel a jelzáloghitelüket. Akik, akár az egyszerűbb
ügyintézés miatt szabad felhasználású hitelt választották, nagyobb
arányban veszíthetik el az otthonaikat július 1. után.
A
gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését a
hiteladós 2011. év december hónap 31. napjáig írásban kezdeményezheti
devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél - áll a törvényjavaslatban.
Így eddig az időpontig gondolkodhatnak a bajba került hitelesek a
lehetőségeikről
Mi lesz az árfolyamrögzítés után?
Amennyiben
a rögzített árfolyam mellett döntünk, ne felejtsük el mérlegelni annak
jövőbeni költségeit. Egy magas szinten beragadó frank nagy tartozást
növekedést okozhat számunkra, az alábbi táblázat a THM-ek
és hátralévő futamidők függvényében mutatjuk be, miként alakulnak a havi
összegek és az elkülönített számlán felhalmozott tartozás 270-es feltételezett árfolyam mellett.
A 270-es
árfolyammal kalkulált változásokból kiderül, hogy a 3 év után bőven 15
százalék fölé nőhet a havi törlesztőrlészlet változás a maihoz
viszonyítva. Keveset tudunk ugyan a mentőcsomag ezen részéről, de ekkora
változásnál már számíthatunk banki segítségre, hitelátstrukturálásra,
viszont ebben ez esetben is évekkel megnövekedhet a hitelünk futamideje.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Az Egyesült Államok fogadta be a legtöbb migránst a világon az elmúlt két évben
- ENSZ-főtitkár: katasztrófa fenyeget Rafahnál
- Ezeket a helyeket szeretik leginkább a zsebtolvajok Európában
- Vörösboros-fügés-diós fagylalt lett idén a Balaton fagyija
- Ilyen ámokfutó se sűrűn tombol a magyar utakon
- Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás