23 °C Budapest

Már holnap tárgyalhatja a kormány a devizahitelesek csomagját

Pénzcentrum
2011. június 6. 14:12

Első olvasatban már ezen a héten a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi akcióterv jogszabályi hátterét megteremtő törvény- és kormányrendelet-tervezetek - értesült az MTI. Amennyiben ez a szokásos keddi kormányülést jelenti, a csomag részletei már holnap a kabinet asztalára kerülhetnek. Ha a lakást a bank és az ügyfél egyetértésével az eszközkezelőnek értékesítik, a hitelszerződés a bankok és a kormány megállapodásának megfelelően lezárul - erősítette meg a bankszövetség alelnöke.

Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: bízik abban, hogy a hét első napjaiban ők is megismerhetik a bankokkal való megegyezést tükröző jogszabálytervezeteket. Az alelnök megerősítette: a kormánnyal kötött megállapodás magában foglalja azt is, hogy az ingatlan Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak (NET) való értékesítésével a hitelszerződés véglegesen lezárul, a bankok az eszközkezelőtől befolyó vételáron túl nem támasztanak egyéb követelést. "Egyértelmű, hogy az ügyfél és a bank közös felajánlása után a bank követelése nem terjed túl a fedezetértékelésből származó követelésen" - mondta Gyuris.

A konstrukció szerint azok az ügyfelek, akik nem tudják tovább törleszteni hiteleiket az árfolyamgát igénybevételével sem, a banknál kezdeményezhetik lakásuk NET általi megvásárlását, s ha a bank is úgy ítéli meg, hogy szociális helyzetük nem teszi lehetővé a hitel további törlesztését, az ügyféllel közös kérelmet nyújthatnak be a NET-hez. Az eszközkezelő szerepvállalásának kritériumrendszerét pontosan meghatározzák majd. (A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján közzétett angol nyelvű tájékoztató szerint többek között a háztartás havi bevételét és a gyermekek számát veszik majd figyelembe.)

Azokban az esetekben, amikor az állam nem vállal szerepet - például a bank és az ügyfél megegyezése alapján a piacon értékesítik a hitel fedezetéül szolgáló lakást -, az ügyfél és a bank állapodik meg a hitel lezárásának feltételeiről - mondta a bankszövetség alelnöke.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 12:00
Szürreális cikket közölt a Magyar Nemzet, amelyet az Origo és a Mandiner is hasonló címmel szemlézet...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem