A Magyar Bankszövetség alelnöke, Gyuris Dániel szerint a jogszabályi háttér felépítésétől függ majd, hogy az otthonvédelmi csomag mennyire lesz teljes és kerek. A bankok véleményét a kormány ígérete szerint a szakmai részletek kidolgozásakor is figyelembe veszik majd.
A kormány és a Magyar Bankszövetség ötpontos otthonvédelmi akciótervben állapodott meg a lakáshitelesek megsegítésére: árfolyamgátat vezetnek be, megszűnik az árverezési moratórium, létrejön a nemzeti eszközkezelő, visszaállítják a devizaalapú lakáshitelezést, és bevezetik az otthonvédelmi kamattámogatást. Három pontban nincs megegyezés, ezekről a felek tovább konzultálnak.
Bővebben: Megjött Orbánék mentőcsomagja: ez a végső megoldás - KATTINTS!
Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: a megállapodás megadja a keretét annak, hogy mindhárom fél - a hiteladósok, a kormány és a bankok - érdekeit egyaránt jól szolgáló jogszabályi csomag jöjjön létre; ha azonban rosszul sikerül a megállapodás jogszabályi kibontása, a csomag az alelnök szerint el is romolhat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szakmai együttműködés teljes mértékben folytatódik, s a bankszövetség ígéretet kapott arra, hogy a szakmai részletek kidolgozásakor is figyelembe veszik a véleményét.
Az alelnök felhívta a figyelmet arra: ha feszített ütemű is lesz a jogszabályalkotás, a banküzemnek utána még fel kell készülnie a megváltozott jogszabályi feltételekre, ezért legalább két hónapba telik, amíg az ügyfelek bejelentkezése megkezdődhet a programba.
Az MTI kérdésére elmondta: mindenki kérheti devizaalapú hitele törlesztőrészletének kiszámításánál az árfolyam rögzítését, akinek a lakáscélú és szabad felhasználású hitele mögött lakásfedezet van, ugyanis a lakásfedezetet kívánják menteni. A programba 2011 végéig lehet bejelentkezni. Kilépni nem lehet, tehát ha valaki a törlesztési árfolyam rögzítését választotta, amellett kell maradnia.
A bejelentés tartalmát úgy értékelte, hogy azokat a határérték feltételeket foglalja magába, amelyeket a bankok még el tudtak fogadni. Az intézkedéscsomag a még fizetőképes devizahiteleseknek is kínál átmeneti enyhítést, és a szociálisan rászorulók helyzetét is segít megoldani, ha pedig korrektül elszámolt az előző hitelezővel az adós, kedvezőbb hitelhez jut. Hozzátette ugyanakkor, hogy a csomag akkor lenne az igazi, ha 5 millió forintos hitelig, öt évre általános kamattámogatást nyújtana, mert ez beindította volna a piacot, s képes lett volna elfogadható forintkamatszinttel a negatív portfóliót ledolgozni.
Arra a kérdésre, mi értelme van az állami garanciának, ha épp akkor jár le, amikor az adósok törleszteni kezdik az árfolyam rögzítéséből adódó különbözetet, elmondta: a garancia nélkül értékvesztést kellene képezni a gyűjtőszámlán lévő követelésekre; az állam ezzel abban segít, hogy az ügyfelek fizetési késedelme a hitelezés újraindításánál ne rontsa a bankok tőkehelyzetét.
A 2013-2014. évi bankadóról nem sikerült megállapodni. A mikro, kis- és középvállalati valamint a lakáshitelezés adójogi eszközökkel való ösztönzéséről, illetve a Garantiqa szerepvállalásának erősítéséről még fognak tárgyalni a kormánnyal - mondta Gyuris Dániel. Az alelnök szerint a hitelezés ösztönzése a kormánynak is nagyon fontos. Úgy vélekedett, a piac képes a problémakört megoldani; a leggyorsabb gyógyír szerinte az lenne, ha visszaállna a bankok hitelezési készsége.
A mentőcsomag részletei
MInt arról beszámoltunk, hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be a kormány és a Bankszövetség között több hónapja tartó tárgyalások eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A frankhitelesek esetében 180 forintos védőárfolyam jön, október 1-jéig pedig a 30 millió forint feletti ingatlanokat árverezik csak el, ezt követően az olcsóbb lakásokra negyedévente 2 százalékról fokozatosan növekvő kvótát szabnak ki.
Örülök, hogy hosszú viták után eljött az a pillanat, amelyben együtt tudunk bejelentést tenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Sikerült találni néhány olyan húsbavágó pontot, amelyekben sikerült
egyetértésre jutni a két fél között - mondta. Ötpontos megállapodásról
van szó, mely az egyik legfontosabb társadalmi kérdést kezeli. A
programot otthonvédelmi akciótervnek nevezhetjük, mely az eladósodott
családokat, az "előző korszak áldozatait" segíti. Minderről a
parlamentnek jogszabályokat kell alkotnia.
Az öt pont:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
1. Árfolyamgát: önkéntes módon rögzített törlesztési árfolyam a lakáshitellel rendelkező devizahitelesek számára. 2014. december 31-égi a frankhitelesek 180 forintos árfolyamon törleszthetnek, hasonló árfolyamgát lesz érvényben az euró- és jenhitelesek esetében is.
2. Lakásárverezések: a moratórium nem tartható fenn, ugyanakkor meg kell védeni az adósokat a lakáspiaci hiénáktól. Ezért először csak nagy értékű és alapterületű ingatlanok árverezésére kerülhet sor, valamint egy településtípus ill. megyék szerinti kvótarendszert alkalmaznak.
3. Segítségnyújtás a bajba jutottaknak: a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása. Ez két módon segít a lakásukat elvesztőknek: zöldmezős állami beruházásként lakásépítési programot épít, valamint a társaság megvásárolja az adós lakását, aki bérlőként lakhat tovább a lakásban. Erre az önkormányzatokkal szoros együttműködést indítanak.
4.Visszaáll az euró alapú lakáshitelezés, mivel a jelenlegi helyzet az EU szabályai szerint nem tarható fenn, de csak az euróalapú, a minimálbért 15-szörösen meghaladó jövedelemmel,rendelkezők vehetik igénybe.
5.Lakásváltási kamattámogatás lép életbe legfeljebb öt éven át, ez legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5%-ot is.
A moratórium feloldásának menete
Kérdésre válaszolva Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
elmondta: 2011. július 1. és 2011. október 1-je között a 30 millió
forintnál nagyobb értékű ingatlanok és 20 milliónál nagyobb
hitelösszegek esetében lehet árverezni az ingatlanokat. A negyedik
negyedévben az érintett, kisebb értékű lakások 2%-a árverezhető el, majd
ez az arány 2012-ben negyedévente 3% lesz, 2013-tól pedig 1
százalékponttal nő.
Védőárfolyam
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a legfontosabb kérdésekben, az árverezési moratórium feloldásában, az árfolyam-védősávban sikerült megegyezni: a frank esetében 180, az euró estében 250 forint, a jen esetében 200 forint lesz a védőárfolyam. Mint mondta, a még nem lezárt kérdésekben folytatódnak az együttműködések, most azonban új szakasz nyílt.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák
- Betiltották a hongkongi tüntetők „himnuszát”
- Ötödével drágulhat idén az ingatlanok fenntartása
- Íme Hszi Csin-ping üzenete a magyarországi látogatása alkalmából
- Örülhet, aki pénteken tervez tankolni menni