Drámai haláleset történt múlt kedden egy jakartai Citibank-fiókban. A bankban egy indonéz politikus vesztette életét, amikor hitelkártyájának egyenlegéről érdeklődött: az alkalmazottak halálra verték
The Jakarta Globe c. napilap információi szerint az 50 éves Irzen Octa, a Nemzeti Egység Párt egyik vezető politikusa azért ment be a Citibank egyik jakartai fiókjába, mert arra lett figyelmes, hogy hitelkártyájának egyenlege a korábbi 48 millió rúpiás (kb. 1 millió forint) tartozása helyett mintegy százmilliósat (2,1 millió) mutatott.
A banki ügyintéző, akihez Irzen problémájával fordult, nem tudta megindokolni, miért nőtt kétszeresére a tartozás. Úgy tudni, Irzen ragaszkodott az igazához, ezért a pénztáros maga mellé vette két kollégáját (akik behajtással is foglalkoztak), felvezették a politikust az egyik emeleti tárgyalóba, és ott egész egyszerűen halálra verték.
A hatóságok letartóztatták a három férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak; a tárgyalószoba falán és függönyén vérnyomokra bukkantak, a boncolás pedig kiderítette, Irzen agyrázkódást szenvedett halála előtt. A nyomozás jelenlegi állása szerint a gyilkosságot a tartozás, és a nem egyező hitelösszegek miatt követték el: a jelek szerint a behajtókat az dühítette fel, hogy a férfi reklamált.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Citibank indonéziai szóvivője, Ditta Amahorseya szűkszavúan nyilatkozott. Mint mondta, minden, általuk alkalmazott pénzbehajtó szigorú etikai elvek mentén végzi munkáját, még szóbeli fenyegetéssel sem próbálhatják meg visszaszerezni a tartozást.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ritka és drága orosz fegyvert puszítottak el az ukránok
- Május végéig delegálhatnak tagokat a jelöltek és jelölőszervezetek a választási bizottságokba
- A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben
- Ma német nyelvből érettségiznek
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében