Visszatérhet az euróhitelezés a hosszútávú hiteleknél - nyilatkozta ma Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke. Müller János, a szervezet vezető tanácsadója szerint fontos, hogy szakmai konzultációkra is sor kerüljön a kormány ma közzétett javaslatairól.
Erdei Tamás pénteken az InfoRádióban arról is beszélt, hogy a bajbajutott hiteleseket fix törlesztőrészlettel segítenék. Hozzátette: akin ez sem segít, annak lakását megvásárolná az állam, és a volt tulajdonos szociális bérlakásként vehetné igénybe korábbi ingatlanát. A Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta: a hitelt mindenkinek vissza kell fizetnie, ezek a lépések csak átmeneti könnyítést jelentenek.
Erdei Tamás hozzátette: legkésőbb április második felében létrejöhet a megállapodás a bankok és a kormány között a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről. Korábban szólt arról is, hogy a bankszövetség áprilisban esedékes tisztújításakor nem jelölteti magát az elnöki posztra.
A bankok még nem ismerik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javaslatát, de nyitottak az együttműködésre - mondta Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója pénteken az MTI-nek. Mint ismertes, a kormány a bankszövetséggel olyan megállapodást kíván kötni, amely a költségvetésre nem gyakorol negatív hatást, és megoldást nyújt egyebek mellett a devizahitelesek problémáira, emeli a bankok állampapír-keresletét, segíti a kkv-szektor finanszírozását és egy otthonteremtési program elindítását, illetve az euróalapú hitelezés helyreállítását - áll a nemzetgazdasági tárca által pénteken publikált, a strukturális reformprogram végrehajtásáról szóló tájékoztatóban.
Müller János azt mondta: a bankok fontosnak tartják a strukturális reformok végrehajtását, s azt is, hogy nagyon jó együttműködés legyen a kormány és a bankok között. Nyitottak a javaslatokra, s bíznak abban, hogy az anyag megismerése után szakmai konzultációkra kerül sor. A vezető tanácsadó kiemelte: a bankok nem ellenzik az euróalapú hitelezés helyreállítását, hiszen korábban is amellett voltak, hogy a devizaalapú jelzáloghitelek közül az euróhitelt meg kellene tartani.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba
- Nem kis veszteség, lelőhettek egy amerikai szuperdrónt
- Szijjártó Péter felhívta szlovák „régi jó barátját”
- Kórházba került Jordán Tamás
- Csillapítás – „Száz napos békére” tesz kísérletet Szlovákia