22 °C Budapest
Neat new energy electric vehicles parked outside the automobile factory, with a thermal power plant in the distance

Nem elég a kínai akkugyáraknak a magyar áram: saját erőműveket húznának fel az üzemek mellé

2024. február 23. 09:19

Legalább 2,5 milliárd dollár, vagyis 900 milliárd forint értékben telepítenének naperőműveket Magyarországra kínai cégek a következő években – írja a VSquare friss hírlevele alapján a Telex. Erre azért lesz szükség, mert ezek a naperőművek elégítenék ki a Magyarországra érkező akku- és elektromosautó-gyárak áramigényét. Hazánk áramigénye az akkugyárak miatt 15-25 százalékkal emelkedni fog.

Az áramnak körülbelül 30 százalékát ma is külföldről importáljuk, és ha nem pörgetjük fel néhány éven belül az áramtermelésünket, akkor még többet kell majd importálnunk, amihez a hálózatot is fejleszteni kell - írja a lap. A kormány tervei között a helyzet megoldására szerepel a Paks 1 üzemidejének meghosszabbítása, közben elvileg épül már Paks 2 - sőt már akár egy mini-Paks megépüléséről is szó lehet - és nemrég legalizálták a szélerőművek építését. Az is látható, hogy évek óta nagy ütemben épülnek napelemparkok.

Nemcsak az akkugyárak miatt, egyébként is nő az ország áramigénye. Egyre többen térnek át gázról villanyra, bezinről és dízelről áramra. A gyáraknak viszont hatalmas energiaigényük lehet.  A VSquare forrása szerint a kínaiak belátták: a magyar kormány nem tud nekik annyi energiát biztosítani, amennyire szükségük lenne, ezért saját naperőműveket fognak építeni.

A beruházás értéke kb. 900 milliárd forint, mellyel a magyar kivitelezők is jól járhatnak. Bár az nem újdonság, hogy a kínai akkugyár napelemparkot telepítsen, hiszen ezt korábban a debreceni CATL, vagy a nyíregyházi Sunwoda és az Ácson katódgyárat építő Huayou is kommunikálta már, viszont a 900 milliárd forintos nagyságrend hatalmasnak tűnik - írták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem