A korábbi csökkenés után 2010-ben 6, tavaly pedig 8 százalékkal nőtt az autógáz forgalma - írja a Napi Gazdaság.
Tavaly nyár − vagyis a hagyományos üzemanyagok jelentős drágulásának kezdete − óta hatalmas forgalomnövekedést tapasztaltak a benzinnel szembeni alternatív hajtásokkal kapcsolatos átalakításokat végző műhelyek, esetenként több hónapos várólisták alakultak ki − mondta a lapnak Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke.
Szirmai Zoltán, a Prímagáz Zrt. vezérigazgatója szerint az emelkedő trend idén is folytatódott, és bár a valódi áttörés még várat magára, az árkülönbség egyértelműen érezteti hatását.
A 95-ös benzin és a gázolaj ára többszöri csökkentés után is közelíti a 420 forintot, az lpg literét pedig 230-260 forint között kínálják több mint 600 kúton.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







