10 °C Budapest

Beintenek a tanárok Lázárnak: ismét bukhat a különadó

Pénzcentrum
2011. május 24. 09:15 4 perc

Szerdán postázza a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az Alkotmánybíróságnak (Ab) a magánszemélyek 98 százalékos különadójáról szóló törvényre vonatkozó kifogásait - tudta meg a Pénzcentrum.hu Galló Istvánnétól, az érdekképviselet elnökétől.

Sérül a közalkalmazottak tulajdonjoghoz való joga azáltal, hogy a törvény alapján őket megillető végkielégítéseket, szabadságmegváltás és felmentés címén kapott összegek egy részét elveszi tőlük az állam - szögezte le érdeklődésünkre az elnök asszony. A különadóról szóló törvény megszégyeníti azokat az embereket, akik évtizedeket húztak le a köz szolgálatában, és pár évvel a nyugdíjazásuk előtt elbocsátották őket. Galló Istvánné példaként említett egy 58 éves igazgató-helyettest, aki 36 évig tanított, majd az iskolája bezárása miatt megszűnt a munkahelye. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint őt jogosan megillető illetményéből 1,3 millió forintot be kell fizetnie az államnak.

Kifogásolják a pedagógusok , hogy az újonnan elfogadott különadó-törvény is visszamenőlegesen adóztatja a közszférában dolgozókat. Szüdi János, a PSZ szakértője

A 98 százalékos adó sem biztos
A 98 százalékos adómértéket is jogsértőnek tartják a tanárok, de erre vonatkozóan nem nyújtanak be új beadványokat. Arról ugyanis a későbbiekben még dönteni fog az Ab. Ugyan a testület a jogkörének tavaly őszi megnyirbálása után már nem foglalhat állást a központi adónemekről, de arról igen, hogy az emberi méltósághoz való jogra hivatkozva nemzetközi egyezményt sért-e az adó mértéke.
Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője korábban kérdésünkre megerősítette, hogy a testület a május 6-án hozott határozatában utalt arra, érkeztek olyan beadványok is, amelyek a különadó nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát kezdeményezték. Az indítványozók azt kérték, a taláros testület vizsgálja meg, hogy a 98 százalékos adómérték az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv első Kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkébe ütközik-e. Az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat elkülönítette, és a kérdéssel külön eljárásban foglalkozik majd.

szerint 2010 azon időszakára, mielőtt első ízben - július 22-én - elfogadta a parlament az extra befizetésre vonatkozó szabályokat ugyanúgy visszamenőlegesen szedne be adót az állam, mint amikor korábban a 2005. január 1. után kapott juttatásokra kívánta kivetni a közterhet. Az első félévi elbocsátásokkor ugyanis még egyáltalán nem lehetett tudni, hogy a kapott kifizetések után ilyen hatalmas mértékű adót kell fizetni. A szakértő szerint ezért a visszamenőlegességet illetően ez alapján minimum szét kell választani a tavalyi évet.

A szakszervezet szerint teljesen ellentétes az uniós szabályokkal az, hogy az extra adó nemcsak a végkielégítésekre, a munkavégzés nélküli felmentési időre kapott jövedelmekre, hanem a törvény szerint járó, ki nem vett szabadság megváltásáért kapott kifizetésekre is kiterjed - hangsúlyozta Szüdi János.

Emellett a törvény indok nélkül diszkriminál is. Az Alkotmánybíróság ugyanis sajátos módon nem tért ki a döntésében arra, milyen alkotmányos indokkal magyarázható, hogy a közszférában dolgozók egy részénél - jellemzően a beosztottaknál - csak a 3,5 millió forint fölötti, a vezetőknél, polgármestereknél, alpolgármestereknél, országgyűlési és európai parlamenti képviselőknél pedig már a 2 millió forint fölötti elbocsátáskori jövedelmeket is 98 százalékos adó sújtja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A beadványokon az utolsó simításokat végzik. A tervek szerint szerdán postázzák a pedagógusok a kifogásokat az Alkotmánybíróságnak.

 

Utcára vonulnak a tanárok - Nem akarják hagyni, hogy semmibe vegye őket a kormány
Június 5-ére, pedagógusnapra tüntetést szerveznek a tanárok - jelentette be kedden Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A kezdeményezést a Pedagógusok Demokratikus Szak­szervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Dolgozók Szakszervezete és az Oktatási Vezetők Szakszervezete is támogatja.
Az érdekképviseletek azért tiltakoznak, mert eddig érdemben nem szólhattak hozzá a közoktatási törvényhez, sőt február óta nem látták a jogszabály módosítását sem.
A miniszterelnöknek május elején küldtek egy levelet, amelyben arra kértek választ, hogy ki fog velük egyeztetni. Orbán Viktor május 19-i levelében azt írta, jelenleg a szociális konzultáció zajlik, ami után szívesen tárgyalnak a szakszervezetekkel. A pedagógusok szerint viszont addigra már az Országgyűlés elé kerül a törvényjavaslat. látszólagos egyeztetéseknek pedig nem látják értelmét.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?