22 °C Budapest

Megszavazták a különadó-törvényt

2011. május 9. 20:03

Elfogadta az Országgyűlés a magánszemélyek különadójáról szóló törvénymódosítást. A  többségre vonatkozó május 20-ai bevallási határidő nem változik, ami törvénysértő.

Az állami és önkormányzati működtetésű kifizetőktől származó 2010. január elsejétől megszerzett végkielégítésekre, szabadságmegváltásra, munkavégzés nélküli felmentési időre kapott, a 3,5 millió forintnál nagyobb összegű juttatásokra 98 százalékos különadót kell fizetni. Továbbra sem vonatkozik ez azokra, akik a felmentéssel egyidőben nyugdíjba vonultak.

Az adót az érintettek többségének továbbra is május 20-ig kell bevallaniuk. Ez viszont ellentétes az államháztartásról szóló törvénnyel, amely szerint a közteher növelésekor csak úgy lehet módosítani az adótörvényeket, ha legalább 45 nap van a kihirdetés és a hatályba lépés között. Ez az idő kell ahhoz, hogy az adózóknak elegendő idejük legyen a felkészülésre.

Törvénysértéssel megy csak a különadóztatás?KATTINTS!

Az új törvény kiterjeszti az adófizetési kötelezettséget az országgyűlési, európai parlamenti képviselőkre és az alpolgármesterekre is. Esetükben viszont - a korábbi szabályozásban már szereplő polgármesterekhez, állami cégek vezető tisztviselőihez hasonlóan - csak 2 millió forintos az összeghatár.

A képviselőknek viszont csak az új törvény hatályba lépését követő második hónap utolsó napjáig, azaz július 31-ig kell az adót bevallaniuk és megfizetniük. Esetükben a munkáltatónak a kihirdetést követő hónap végéig, azaz június 30-ig kell adatot szolgáltatniuk az adóhatóságnak a különadó alapját képező jövedelmekről.

A törvénymódosító javaslat egyik előterjesztője, Szijjártó Péter szerint az emberek igazságérzetével ellentétes döntést hozott a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó ügyében az Alkotmánybíróság, amikor a 2005-2009-es adóévekre megsemmisítette a különadót. A fideszes képviselő ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy az Ab teret adott annak, hogy a 2010. évben kifizetett, "pofátlanul" magas végkielégítéseket vissza lehessen szerezni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A képviselő hozzátette: nem jogállam az, ahol az országot eladósító politikai és gazdasági vezetőket több tíz- vagy százmilliós végkielégítésekkel honorálják. Példaként említette a BKV volt személyzeti vezetőjének végkielégítését, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. , a Magyar Fejlesztési Bank egykori vezetőinek többmilliós juttatásait, valamint a többmilliárdos tartozást felhalmozó MÁV korábbi vezetőinek végkielégítéseit.

Orbán Viktor szerint a magyar nép igazságérzetével ellenkezik, hogy csak a 2010 után kapott végkielégítéseket lehet 98 százalékos különadóval sújtani - mondta miniszterelnök az MTI-nek a parlamentben a törvény elfogadása után. Arra a kérdésre, hogy a parlamentben hétfőn elfogadott új különadó-szabályozás kiállja-e majd az alkotmányosság próbáját, a kormányfő úgy válaszolt: "meglátjuk, minden puding próbája az evés".

Pénzcentrum vélemény
Továbbra is megbélyegzi a parlament azokat a magánszemélyeket, akik több évtizedet lehúztak a köz szolgálatában, és miután nem tartanak többet igényt a munkájukra, végkielégítést kapnak. Köztisztviselők esetében a felmentési idő egységesen 6 hónap, a közalkalmazottaknál pedig 2-8 hónap. Ennek a felére jár az átlagkereset. Húsz év munkaviszony után nyolc havi átlagbérnek megfelelő összegű végkielégítés illeti meg a közalkalmazottakat. A köztisztviselőknél annyi a különbség, hogy náluk a felmondáskori illetményükkel számolnak. Ez további négy hónappal nő, ha az érintett munkavállalónak öt évnél rövidebb ideje van hátra a nyugdíjig. A fentiekből könnyen kiszámolható, hogy ha bruttó 300 ezer forintos jövedelmet veszünk alapul - ami reális lehet ennyi szolgálati év után -, akkor jócskán meghaladja a felmentés okán kapott jövedelem a 3,5 millió forintot. Mindez azonban nem ellopott pénz, hanem a közszolgák törvényben biztosított jussa. A Fidesz viszont ezeket a kifizetéseket is a "pofátlan" jelzővel illeti.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem