A fizetési határidő számontartása egyértelműen a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának a felelőssége.
Tegnap a biztosítók két országos napilapban közzétették 2011. évi kötelező biztosítási tarifájukat. Az autósoknak nem kell aggódniuk, az évek óta tartó árverseny tovább folytatódik a biztosítók között, jelentős átlagárcsökkenéssel számolhatunk.
Jelentős, 8-10%-os átlagár-csökkentést hajtottak végre a vezető gépjármű-biztosítók 2011-re. A teljes kötelező biztosítási piacon azonban ennél is jóval nagyobb a díjcsökkenés mértéke - áll a Biztosítók.hu közleményében. A portál tegnap délután öt órakor elérhetővé tette a 2011. évi kötelező biztosítási tarifálót, így az autósok már most tájékozódhatnak arról, mennyiért köthetik meg jövő évi kötelezőjüket.
A tavaly év végi kötelező váltási időszakban született kgfb szerződések átlagdíja 24 ezer forint körül volt, ez az átlagdíj most radikálisan tovább csökkenhet, megközelítve a 20 ezer forintot.
60 ezren vannak túl a díjszámításon (a közlemény kiadásakor)
Korai még a kampány nyerteseit véglegesíteni, azonban ekkora díjszámítási szám már bőven elegendő a leendő nyertesek körének meghatározására. A kampány nyertesei között minden bizonnyal ott lesz a piacvezető Allianz Hungária Biztosító, mely E-GFB nevű terméke esetén nagyon versenyképes árat tud nyújtani. Szintén a kampány egyik nyertese lehet a most piacra lépő Astra Biztosító, mely, a korábbi új belépők szokásait megtartva attraktív díjakkal lépett piacra. Kötelező biztosítási állományának növekedésére számíthat a K&H Biztosító is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bombameglepetés! Tovább zuhan a kötelező ára! Biztosítónkénti elemzés
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







