Külön kategóriát képeznek majd azok a mikromobilitási járművek, amelyekre július közepétől szintén kötelező biztosítást kell majd kötni.
Végső szakaszába érkezett a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kgfb-tarifálójának tesztelése, mely összehasonlíthatóvá teszi az autósok számára az egyes biztosítók díjait - közölte a szervezet sajtótájékoztatóján Molnos Dániel főtitkár. Az összehasonlító portál indulásának pontos időpontját azonban még nem tudni. A MABISZ-nál úgy vélik, szűkült a biztosítók mozgástere a válság alatt, ezért minden eddiginél kiélezettebb díjversenyt hozhat az idei kfgb-kampány.
Tavaly 4 millió 149 ezer szerződést kötöttek a kgfb-piacon 31 330 forintos átlagdíj mellett, utóbbiban 2007 volt a csúcsév, azóta intenzívebb lett a verseny. Összesen 1 millió 467 ezer autós váltott biztosítót a legutóbbi kötelező kampányban, szemben az egy évvel korábbi 695 ezerrel - ismertette a sajtótájékoztatón Megyeri Gábor, a MABISZ gépjárműbiztosítási tagozatának elnöke.
Több jogszabályi újdonságot hoz az idei kampány - hívta fel a figyelmet Megyeri Gábor. Január elsejétől a díjmeghatározás alapja nem a motor térfogata, hanem teljesítménye lesz, és a biztosítók eszerint kötelesek díjat hirdetni. Tehergépjárműveknél a "hasznos teherbírás" helyett az össztömeget veszik majd figyelembe. Megyeri szerint a változások sokkal inkább kockázatalapú árazást tesznek lehetővé, mint a korábbi rendszer. Egy másik fontos változás, hogy az idén kötelezőt kötő autósok szerződéskötésének időpontja nem a naptári fordulónaphoz, hanem a szerződéskötés évfordulójához igazodik.
Több fontos jótanácsot is megfogalmazott a MABISZ a fogyasztók számára:
- ügyeljünk a díjfizetés folyamatosságára, hisz a "fedezetlenségi djí" jóval magasabb, mint a korábbi "MABISZ-díj"
- az üzembentartó (és nem a tulajdonos) jogosult és köteles szerződés kötni
- figyeljünk a biztosítási évfordulóra
- a gépjárművel kapcsolatos ügyintézés az okmányirodákban történik
- díjfizetésre az esedékességtől számított 45 napos "türelmi idő" áll rendelkezésre (a döntéshozónál a MABISZ törvényjavaslata a jogszabály megváltoztatására)
A MABISZ kiemelt feladatának tekinti edukációs és fogyasztóvédelmi szerepek betöltését is - emelte ki Molnos Dániel főtitkár. Ennek egyik eleme, hogy a MABISZ több hónapos megfeszített munkával kifejlesztett egy internetes összehasonlító portált, melynek tesztelése utolsó fázisához érkezett - közölte a főtitkár, az indulás pontos időpontját azonban még nem tudta megjelölni. A panaszos ügyek intézésére ügyfélirodát is létrehozott a MABISZ, ezen kívül több, a fogyasztók érdekeit védő törvénymódosítást is kezdeményeztek, ilyen a kgfb-díjfizetésre vonatkozó határidő 45 napról 60 napra emelése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A MABISZ szerint az idén annyira eltérő konstrukciókkal találkozhatnak a fogyasztók, hogy minden biztosítottnak érdemes alaposan tájékozódnia a rá vonatkozó díjakról. Intenzív árversenyre számítanak a szervezetnél, ám úgy vélik, a túl alacsony díjszint már a szolgáltatás színvonalának csökkenését okozhatja, ezért veszélyes lehet.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább