17 °C Budapest

Ők a jövő milliárdosai? Szépreményű szupergazdagok

2010. szeptember 28. 13:32

A Forbes Magazin évről-évre publikálja a világ leggazdagabb embereinek toplistáját. Az élboly évek óta változatlan: Bill Gates, Warren Buffett, Carlos Slim Helú egymást váltja a dobogó különböző helyein. A szupergazdagok elit-klubjába egymilliárd dolláros vagyonnal lehet belépni, de legalább ugyanilyen érdekesek azok, akik a legközelebb állnak a milliárdos álomhatár eléréséhez.

A Forbes 15 olyan amerikai (üzlet)emberről ír, akiknek a legnagyobb esélye van arra, hogy vagyonuk a következő hónapokban elérje az 1 milliárd dolláros (206 milliárd forint) álomhatárt. A listán egyaránt szerepelnek szórakoztatóipari nagyágyúk, tech-mogulok, sőt, még egy hip-hop világsztár is.

Jerry Seinfeld a maga 800 millió dolláros vagyonával a világ egyik legjobban kereső humoristájának számít. A hazánkban kevésbé -de Amerikában annál inkább- ismert showman és sorozatsztár TV-műsoraival 12 év alatt 2,7 milliárd dollárt keresett. Jelenlegi szerződései szerint évi 200 milliót kap képernyős szereplései után, emellett komoly befektetései vannak például az ingatlanpiacon is. 


A másik milliárdos-esélyes neve a magyar mozirajongók számára is ismerősen csenghet. 850 millió dolláros vagyonával Jerry Bruckheimer a világ egyik legsikeresebb film-és televíziós producerének mondhatja magát. A hollywoodi kasszasiker-gyáros olyan filmsikerek elkészítésében vett részt, mint a Karib tenger kalózai, A nemzet aranya, a Pearl Harbor -Égi háború, az Armageddon, vagy a Bad Boys, de több sikersorozat -például a CSI: A helyszínelők- is a nevéhez fűződik. Érdekes, hogy kollégája -és egyik legnagyobb konkurense- a rendező James Cameron az Avatar hatalmas sikerével szintén egyre közelebb kerül a dollármilliárdos határhoz: jelenlegi vagyonát 650 millió dollárra becsülik.

Könnyen lehet, hogy idén megduplázza 450 millió doilláros vagyonát Jay-Z. A brooklyni születésű rapper nem csak a slágerlistákat hódítja világszerte, hanem vállalkozásai is komoly pénzeket termelnek számára. Lemez-és koncertszervező cége mellett érdekelt a divatiparban, a médiában, de vannak befektetései a sportbizniszben is.


LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lehetséges milliárdosok között szerepel két világhírű sportoló is: Michael Jordan és Tiger Woods (500-500 millió dollár) leginkább jövedelmező szponzori szerződéseiknek köszönhetik vagyonukat.

850 millió dollárra becsülik Mark Pincus vagyonát. Ha az online játékok üzemeltetőjeként ismertté vált fiatalember neve elsőre nem is ismerős, a FarmVille vagy a FrontierVille világszerte Facebook-felhasználók millióinak munkaidejét tölti ki, leginkább hétfőtől péntekig, reggel 8-ól délután 5-ig.

920 millió dolláros vagyonával szintén a jövő egyik nagy esélyese Sean Parker. A Szilikon-völgy egyik ismert alakjának nevéhez fűződik a Napster alapítása, de 2004-ben közreműködött a Facebook létrehozásában is.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?