22 °C Budapest

Természeti csapás Bánrévén: levél nem maradt a fákon

2010. július 5. 09:02

Az 1400 lelkes településen szinte az összes ház megrongálódott a pusztító szombati jégviharban. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az utóbbi hetekben az árvizek (Sajó, Hernád, Tolcsva-patak) okoztak óriási károkat, most hétvégén négy kisebb településen körülbelül 600 házat tett tönkre a vihar.

Bánrévét szinte letarolta a diótól a tyúktojáson át egészen a teniszlabda nagyságú jég. Egy helyi lakos szerint körülbelül negyed órán át tartott a pusztítás, ami után egyszerűen nem maradtak levelek a fákon.

A palával fedett épületek tetejét szétverte a jég, de a cseréptetős ingatlanokban is tetemes károk keletkeztek. Az orkán erejű szél fákat, kerítéseket döntött ki, sőt még a templom tetőszerkezetét is megrongálta.

Bánréve látképe

A tűzoltók átmenetileg fóliával borítják be a megrongálódott házak tetejét. A bánrévei polgármester szerint a házakban és a járművekben esett kár milliárdos nagyságrendű. A következő napok feladata a károk felmérése és enyhítése lesz, majd ezt követően kezdődhet a helyreállítás.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 11:54
Az Atmedia Kft. 2025-ben 54,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye azonban 1,08...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 09:36
Azon szabad célú Diákhitel1 konstrukcióval, akik 2024. december 31-ig felvették a hitelt, 2026. máso...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?