A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
A bankok kissé tanácstalanok: egy részük felfüggesztette ugyan az új, jelzálog alapú devizahitel igénylések befogadását, miután Matolcsy György bejelentette, hogy július elsejétől csak forint alapú hitelek mögé jegyezhető be jelzálogjog, a részletek azonban még mindig nem ismertek, így a már elbírált és megítélt hiteleket devizában folyósítják.
14:00
A Raiffeisen Bank Zrt. a kormány tegnap bejelentett döntésének megfelelően 2010. július 1-jétől felfüggesztette a deviza alapú lakossági, továbbá a deviza alapú, magáningatlan fedezete mellett nyújtott vállalkozói jelzáloghitel igénylések befogadását, illetve folyósítását. A változás a korábban befogadott, illetve már jóváhagyott ügyleteket, még le nem szerződött ügyfeleket is érinti, esetükben szerződéskötésre kizárólag forintban van lehetőség. A gördülékeny ügyintézés biztosítása érdekében a Raiffeisen Bank a változással érintett valamennyi ügyfelével felveszi a kapcsolatot.
11:00
Az OTP Bank a sajtóból értesült a devizahitelezést érintő
kormányjavaslat tartalmáról, amely több nyitott kérdést hagy maga után. A
nyitott kérdések ellenére, a jogi bizonytalanságból adódó kockázat
csökkentése érdekében, a bank július 1-jével felfüggesztette a
devizaalapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek
forgalmazását, a hitelintézet új deviza alapú hiteligényt nem fogad.
A lakossági jelzáloghiteleknél az euró alapú hitelek aránya folyamatosan csökken az új folyósításokból, júniusban az OTP-nél a 10%-ot sem érte el.
A CIB Banknál elmondták, hogy a jelenlegi információk szerint a kormánydöntés végrehajtása több törvény módosítását is igényli, ami értelemszerűen időt igényel. A folyamatban lévő ügyletek esetén - befogadott, szerződött, illetve szerződéskötésre váró, jóváhagyott - továbbra is a normál eljárás szerint járnak el. Az euró alapú hiteleket euróban folyósítják és euróban jegyeztetik be a jelzálogjogot is.
A CIB Bank - a kormánydöntés illetve a jogszabályi változások részletesen megismeréséig - felfüggeszti a devizahitelek befogadását azonnali hatállyal mind a magánszemélyek által kezdeményezett ingatlanfedezetes hitelek, mind pedig a magánszemély ingatlanfedezet mellett nyújtott mikrovállalkozási hitelekre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az átstrukturálásoknál az euró-alapúra történő átállási igényeket teljesítik, ebben az esetben nincs szükség új jelzálogjog bejegyzésre és kidolgozzák a CIB Megoldás Hitel forint-alapú konstrukcióját is.
A változás a hitelkérelmek egyre csökkenő arányát érinti: a CIB-nél 2009. év végére minden 100 újonnan folyósított jelzáloghitelből 35-40-et már forint alapon igényeltek az ügyfelek, a jelenlegi időszakban az új hitelkihelyezéseken belül a forinthitelek aránya már mintegy 90%.
Korábban: Devizahitelek: azonnali intézkedések az Erste Bankban - frissítve
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








